Connect with us

Beharangozó

Dupla Hétfő Esti Dinamit

Az év első hétfő esti játéknapja nem is egy, de rögtön két mérkőzést tartogat a rosszul alvók számára. A Titans denveri vendégjátéka mellett Big Ben visszatérését is megtekinthetjük a Giants ellen.

Pittsburgh Steelers @ New York Giants 01:10

Változások

A Steelers kezdősorában a legnagyobb erősítés természetesen a sérülésből visszatérő Ben Roethlisberger. A tavalyi szezonban hamar kieső 38 éves irányító karrierje egyik utolsó évére készül, de könyöksérüléséből elvileg 100%-ban felépült már.
A pandémia okozta csonka előszezont követően előnyben lehetnek azon csapatok, ahol nem történt nagy jövés-menés az offseasonban, és a Steelers tipikusan ilyen együttes. A várható kezdősort alkotó játékosok mindegyike itt játszott már tavaly is és csak olyan kiegészítő embereket kell beszoktatni, mint 3.-4. számú DT és hasonlók. Az összeszokottság pedig főleg az év első felében óriási fegyver lehet.

A túloldalon természetesebb nagyobb volt a játékosmozgás. A rend kedvéért itt is az irányító kérdéssel kezdjük: Daniel Jones első évét kezdheti meg már úgy, mint a csapat elsőszámú irányítója. A skill pozíciókban nem lesz túl sok új arc, ugyanakkor Nate Solder opt outolásának is köszönhetően a Giants kezdő tackle duója első meccsére készül majd. A LT pozícióban kezdő Andrew Thomas egyenesen első NFL meccsére öltözhet majd be és így kell szembenéznie a Steelers koránt sem gyenge védőfalával. Cameron Fleming a csoportrivális Dallastól érkezve találja majd magát a fal jobb oldalán.

Ha sok új név nem is érkezett a védelembe, kulcsposztokban pont frissen érkezett játékosok fognak állni. A LB sorban Blake Martinez, míg az első számú corner pozícióban James Bradberry fog bemutatkozni, és Logan Ryant is érdemes kiemelni.

Erősségek

A Steelers kerete gyakorlatilag az egyik legerősebb a ligában. Minden szinten remek játékosok alkotják, ahol az egyetlen kérdés, hogy vajon Big Ben tankjában mennyi van még.

A csapat másik legerősebb egysége az egész védelem. A tavalyi év talán legjobb egysége idénre is komoly célokat tűzhet ki maga elé. A védőfalban még Javon Hargrave távozásával is top nevek találhatóak: TJ Watt komoly esélyes volt a 2019-es év védője címre, a Tuitt – Hayward duó pedig a liga egyik legjobb DT duója, akik mögé a frissen érkező Tyson Alualu és Chris Wormley megadhatja a stabilitást futás ellen is.

A secondaryben bár nevek alapján kevés a kiemelkedő ember (elsősorban a corner sorban), a safety duó igazán kecsegtető. Minkah Fitzpatrick idecserélése minden bizonnyal az idei szezonnak szólt, noha már tavaly is remekült sikerült a beilleszkedése.

A Giants oldalán a fal belsejében lehet talán bízni és abban, hogy továbbra is fog tudni mögöttük haladni Barkley. A New York-iak támadósorában továbbá az egész skill személyzet jól néz ki. Bár egyértelmű első számú opció talán nincs is ebben a csapatban, 2. számú játékosból akár 3-4-et is találni, ha Engramet is ide veszem.

A labda túloldalán a védelem egyértelműen legjobb egysége a defensive line. Csalóka ugyanakkor ez az egység is, mert egyik játékos sem az ,aki igazán veszélyes lenne az ellenfél irányítójára. Futás ellen mind Dalvin Tomlinson, mind Dexter Lawrence stabil játékos. Talán Leonard Williamstől lehet várni némi nyomás generálást, de eddigi karrierjében ő sem hozta ezt konzisztensen.

Gyengeségek

A Steelers támadósorának talán nincs is egyértelmű gyenge pontja. A skill személyzet talán nem a liga legerősebbje, de 2 éve, amikor Roethlisberger aktív volt, mind Juju Smith-Schuster, mind James Conner jobban nézett ki. Tavaly pedig az ő árnyékukban Diontae Johnson tűnt fel. Az erősségek közé sorolnám a csapat támadófalát, ha az egység legjobbja David DeCastro nem hagyná ki a meccset sérülés miatt.

Akár még az ő hiányában is támadósor erőssége lehet a fal, de ahhoz a beugró embereknek jól kell szerepelni. Ramon Foster helyét a Feiler veszi át LG pozícióban, a fal szélén pedig vélhetően az óriás Banner veszi át az RT szerepkört. Zach Banner több mint 2 méter magas és 160 kiló, így futójátéknál igazi szörnyeteg lehet. Ezen két utóbbi mozgás tervezettnek mondható, de ha az új emberek jól illeszkednek be és DeCastro bevethetőm vagy a helyén játszó Wisniewski nem lesz rossz, akkor a Steelers OL képzésében bízva akár még meglepően jó is lehet az egység.

A védelem gyengesége talán a corner állomány lehet, ahol Joe Hadenen kívül nagy nevet nem igen találunk, de ez is inkább relatív gyengeségnek mondható. Egy másik félelem talán az lehet, hogy Watt túloldalán nem lesz megfelelő a nyomásgenerálás és Dupre feléledése csak tiszavirág életű volt tavaly.

A Giantsnál már több ilyen pontot is össze lehet szedni. Az először összeálló tackle duóról már volt szó, de a védelemben a falon kívül gyakorlatilag minden egységben van kérdőjel. Pass rusher gyakorlatilag nincs. Bradberryn kívül cornerbackje sincs a csapatnak, habár kérdés, Logan Ryanre pontosan milyen szerep vár.

A meccset 5,5 pontos favoritként várja a Steelers, ami a két csapatban végbement változásokat és játékos állománybeli különbségeket elnézve koránt sem meglepő. A Giants egy kiemelkedő Daniel Jones játékkal természtesen boríthatja a papírformát, de Jones a tavalyi évben a jobbnak ítélt védelmek ellen nem sziporkázott, itt pedig a liga egyik legjobb egysége lesz az ellenfél.

Tennessee Titans @ Denver Broncos 04:20

A tavalyi szezon egyik meglepetéscsapata egy idén hasonló címre pályázó gárdával szemben.

Változások

A Titans holtszezonja a csapat egybentartására ment rá. A csapat több kulcsembere is lejáró szerződéssel rendelkezett, de mind Ryan Tannehill, mind Derrick Henry a csapat tagja marad még papíron hosszú évekig. Az egyetlen fontosabb távozó a fal jobb oldalán játszó Jack Conklin volt a támadósorban, a helyét házon belül sikerült megoldani Dennis Kelly személyével. Újjá természetesen a védelem sem épült. A hosszú évek óta meghatározó Jurrell Casey távozott épp a mostani ellenfél Denverhez egy csere útján, továbbá a corner Logan Ryan ment New Yorkba. Casey visszatérése különösképp érdekes lehet, hisz a trade után hangot is adott annak, miszerint szerinte nem megfelelő tisztelettel bántak vele Tennesseeben az elcserélésekor. Érkező oldalon a sokáig döntésképtelen Jadeveon Clowney-t kell megemlíteni, aki nagyon későn, de végül csak talált magának csapatot. Rajta kívül a korrábi dallasi Jack Crawford új arc a védelemben.

A Denver valamivel több új embert kellett a csapatába építsen az offseasonben. A támadófal belsejében két ember is először ölti majd magára a narancssárga mezt. Graham Glasgow a piacról, Lloyd Cushenberry pedig a draftól érkezett a csapathoz. Továbbá a kezdő jobb oldali tackle Ja’Wuan James kihagyja a szezont a vírushelyzet miatt, így a már tavaly is őt pótló Wilkinson lesz a fal szélén. A falon kívül az újonc elkapó Jerry Jeudy, valamint a Chargersből érkező futó Melvin Gordon számít új embernek.

A védelemben Casey érkezéséről már esett szó, rajta kívül AJ Bouye számít új embernek. Továbbá Bryce Callahan sem sokszor volt eddig a pályán, hiszen tavaly az első itteni szezonját teljesen ki kellett hagynia sérülés miatt.

Erősségek

A Tians oldalán az erősség elsősorban az összeszokottságban keresendő. A csapat nagy része már tavaly is együtt játszott és csak minimális változás van a keretben. A támadófal még Conklin távozásával is a jobbak közé sorolandó, elsősorban a Lewan – Saffold – Jones bal oldali rész. Skill személyzetben sem kell panaszkodnia a gárdának. Henry tavaly terrorizálta az NFL védelmeit, miközben AJ Brown berobbant a ligába. Brown mögött a korábbi első körös Corey Davis és Adam Humphries sem nevezhető rossznak. A védelmet nézve a Clowney – Simmons – Crawford – Landry tengely ígéretesen hangzik, de gyakorlatilag az egész védelem kiemelkedő kellene, hogy legyen. Byard a liga egyik legjobb safetyje és Adoree’ Jackson is egy jó corner (habár utóbbi ma épp nem játszik sérülés miatt).

Denveri oldalon elsősorban a Sutton – Jeudy – Fant elkapó/tight end sor az offense fő erőssége. Rajtuk kívül a fal belseje tűnik elsőre ígéretesnek még, de ott a két új ember és a kevés edzés óvatosságra kell intsen. Könnyen elképzelhető, hogy az offensive line nem a szezon első meccsein lesz domináns, de a szezon előrehaladtával beérik majd. A védelmet tekintve nagyon szerettem volna kiemelni a Chubb – Miller pass rusher duót, ami ligaszinten is az élmezőnybe tartozna, de Vonn Miller sajnos az egész szezont kénytelen kihagyni. Nélküle a csapatnak talán nincs is jelenleg egyértelműen kiemelendő egysége, de talán az is egy fajta erősség, hogy komoly gyengeséget sem biztos, hogy könnyű találni.

Gyengeségek

Ha kiemeltem a fal bal oldalát a Titans kapcsán, akkor a jobb oldal Conklin távozásával azért elsőre komoly kérdéseket vet fel. A támadósor többi részével összahasonlítva egyértelműen itt tűnik a legvékonyabbnak a csapat. Védő oldalon Casey távozását sok csapat megérezné, de a másodéves Simmons tavaly remekül szállt be és lehet, hogy zökkenőmentessé tudja tenni a játékoscserét. A Butler – Fulton corner duó felé talán ingoványosabb a bizalom, de nem feltétlen mondanám igazi gyengepontnak. Sőt, egyfajta rejtett erőssége is lehet például a második körben draftolt korábbi LSU corner az idei Titansnek.

A Denveri védelemben nem könnyű gyengeséget találni. Az viszont biztos, hogy említést érdemel, hogy a Bouye, Callahan elsőszámú corner duó (bár Callahan slot, szóval csak mérsékelten igaz ez az állítás) még sosem játszott a csapat színeiben, így az első meccseken lehet még összeszokatlanság miatti félreértés az egységben.

A mérkőzésen 3 pontos favorit a Titans, ami elsősorban a tavalyi szereplésük tükrében egyáltalán nem meglepő. Ugyanakkor Denverben sosem könnyű játszani. És itt nem csak a szokásos szurkoló hangulat által keltett atmoszféra mondatja ezt velem, hiszen ez ugyebár idén nem tényező. De a Mile High Stadium továbbra is magasan található, ami a nem ehhez szokott játékosoknak mindig kihívás. Míg a vendég gárda jobban össze van szokva, addig a denveri támadófalban és a secondaryben is sok az új játékos. Az irányítókat nézve Tannahill tavaly olyan fél szezont hozott le, amit évente csak 1-1 irányító szokott a ligában, nem tartom valószínűnek, hogy azt a formáját át tudja menteni 2020-ra. Látható volt, hogy a rájátszásban is már kissé árulkodóan keveset kértek tőle, holott az alapszakaszban lehengerlő volt a játéka. A Tians kerete ugyanakkor képvisel olyan erőt, hogy nem csak egy elit irányító teljesítménnyel van esélye a győzelemre. Ha Ryan nem zuhan vissza erősen a Miamiban mutatott játékához, akkor jogosnak gondolom azt, hogy a vendégek a mérkőzés esélyesei.

Drew Locktól alapvetően jó szezont várok. A holtszezonban kapott maga elé két tehetséges belső támadófalembert és egy elit szintű tehetséget az elkapó sorba. A vezetőség tehát megad mindent, hogy a tavalyi év végén látható jó Lock tovább javuljon és ki lehessen jelenteni, hogy Elway Payton Manning után végre megtalálta a csapat következő irányítóját. A sok új ember miatt azonban nem vagyok biztos benne, hogy ezt Drew Lock már az első perctől kezdve be is tudja bizonyítani.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások