Cam Newton 14-szer futott a labdával az első patriotsos meccsén, ami arra enged következtetni, hogy a régi Super Camet látjuk idén a pályán. Emiatt rögtön érkeztek is a negatív hangok, mivel többek között pont emiatt a játékstílus miatt hagyta ki az irányító az elmúlt 1,5 szezont. A csapat legjobb elkapója, Julian Edelman viszont optimista, szerinte nincs miért aggódni.
“Az edzőink mindent megtesznek, hogy Cam a legjobb helyzetbe kerüljön, a legtöbbet hozza ki magából és a támadósorból is – hogy most lábon vagy passzolva teszi mindezt, az csak McDanielsen múlik. Emellett Cam okosan játszik. Ha megnézitek az első heti meccset, nem kapott nagy ütéseket. Biztos vagyok benne, hogy vigyázni fog magára”
– mondta Edelman (via Boston.com).
A Dolphins ellen Newton hétszer futott úgy, hogy rá volt hívva a játék, hatszor futott opciós játék után, illetve volt egy menekülése egy passzjáték során. És bár Edelman optimista, azért kapott pár nagyobb ütést, bár abban igaza van, hogy önmagában képest tényleg óvatosabban játszott. Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy két év után végigjátssza az alapszakaszt.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Esélytelen. Camet simán el fogja kapni a harci láz a szezon vége felé és belemegy a rizikósabb játékokba is. Ilyen a természete. Az én boldom, hogy nem viszi végig a szezont.
nem ertem a kritikát, ha nem futtatod Newtont, akkor mivel jobb mint egy Dalton? A futasaival tud pluszt hozni mert egyebkent egy kozepszeru passzolo