Connect with us

Hír

Russell Wilson: Nem elég egy szavazat, MVP akarok lenni

Az első két forduló alapján Russell Wilson a liga legjobb játékosa, a fogadóirodák szerint is neki van a legnagyobb esélye az MVP-címre. Mindezt úgy, hogy nyolc év alatt még soha egyetlen szavazatot sem kapott, most pedig már nem is elégedne meg azzal, ha pár embernek eszébe jutna a szavazáson.

“Nem azt akarom, hogy legyen pár szavazatom. Meg akarom nyerni a címet. Az MVP egy speciális elismerés, ami a legjobbaknak jár, olyanoknak, mint Lamar Jackson vagy Patrick Mahomes. Azt szeretném, ha engem is elismernének és úgy tekintenének rám, mint minden idők egyik legjobbjára. Az MVP-cím része ennek a folyamatnak”

– mondta Wilson (via PFT).

A Seahawks irányítójának eddig nem nagyon volt szerencséje. Eleve nehéz úgy látványos statisztikákat hozni QB-ként, hogy a HC-d imádja futtatni a labdát, de amikor elég jó statisztikái lettek volna a címhez, akkor is mindig akadt egy kiugró teljesítmény.

2015-ben, 2018-ban és 2019-ben is 30+ TD-t dobott legfeljebb nyolc INT mellett, a passzpontossága is 65 százalék fölött volt, a passer ratingje pedig egyszer 105-ös, kétszer pedig 110-es lett. 2015-ben azonban Cam Newton karrierévet tartott, miközben a Panthers 15-1-gyel végzett, az elmúlt két évben pedig Mahomesnak és Jacksonnak volt történelmi szezonja. Talán idén végre összejönnek a dolgok.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások