Nagy napja volt Tom Bradynek vasárnap: kiosztott négy TD-passzt, amivel egyrészt megelőzte Drew Breest az örökranglista élén (559 TD-passznál jár), másrészt a remek játékának köszönhetően magabiztosan győzött a Buccaneers. Az egyik TD-jét ráadásul Rob Gronkowski kapta el, amivel a páros beérte a Steve Young-Jerry Rice párost (va PFT).
Brady a rájátszással együtt már 92 TD-passzt adott Gronkowskinak, ami minden idők második legtöbbje egy párostól, holtversenyben a fent említett Young-Rice duóval (bármilyen meglepő, Rice több hatpontost jegyzett Young irányításával, mint Joe Montanáéval). Ezzel együtt is van még hová fejlődni, a Peyton Manning-Marvin Harrison kettős 114 TD-vel áll az örökranglista élén.
Gronk idén két TD-nél jár, ami nem túl erős, pláne a korábbi 17 TD-s csúcsához képest, de az elmúlt hetekben már legalább jól játszik és Brady is egyre többször veszi a célba. Ha Manningék rekordjára nem is lehetnek már veszélyesek Bradyvel, a bajnoki esélyek alighanem mindkettőjüket kárpótolják.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ha kibírnak két szezont még és szezononként tolnak 9-9 TD-t, akkor beérik PM-éket.
És rájátszással nem is kalkuláltál. :)
Teljesen reális, főleg annak tükrében hogy Gronk múlt hétig még úgy nézett ki, mint aki az idei szezont is inkább csak becsületből bírja
Stimmel, de most meg úgy néz ki, mint aki ezt röhögve megcsinálja. A bánat tudja melyik az igazi, illetve melyik fájdalomcsillapító a legjobb. ;)
Gronk papa a tavalyi szezont vegig bulizta, nem sokkal a szezon kezdete elott kapcsolt ra igazan az edzesekre, ugyhogy nem csoda, hogy kellett neki par het, par fordulo amig eleri azt a szintet ahol most mar vegre van eronletileg. De ha megnezitek eddig is rengeteg snapben ott volt es blokkolt es blokkolt. Most mar a hivasoknal is teret kap, kapkodja is a labdat es jonnek a TD-k is. Es, hogy meddig jutnak el az a jovo kerdese :) de jo uton haladnak szerintem ahhoz hogy a szazados meglegyen. Lesznek meg nehez meccsek, de a rajatszas meglehet a Bucs-nak, ha igy folytatjak.