Connect with us

Összefoglaló

Ez a kincs nem ért ennyit

A Super Bowl Run kalózhajó kikötött az Atlanti-Óceán egyik eldugott szigetén, ahol Tom kapitány térképe szerint egy mesés kincset rejtettek el. A kalózok úgy készültek, hogy egyszerű kaland lesz, odamennek, kiássák a kincset, és már hajóznak is tovább. Azt azonban nem tudták, hogy a szigeten óriások laknak, akik a kincset őrzik. Az óriások meglepték a kalózokat, akik azonnal visszafutottak a hajójukra, és annak ágyúival próbálták felvenni a harcot az ellenséggel. Egy ádáz küzdelem után sikerült legyőzniük az óriásokat, de rengeteg puskaport kellett ellőniük, és a legénység is teljesen kimerült. A kincset ugyan megszerezték, de kiderült, hogy egyáltalán nem ér annyit, mint amennyi puskaport beleöltek ebbe a kalandba. Megcsappant morállal kellett végül visszahajózniuk a Kalóz Öbölbe.

Tampa Bay Buccaneers @ New York Giants 25 – 23

Vannak dolgok, amik soha nem változnak. A Giants megkeseríti Brady életét, teljesen mindegy, melyik csapatnál játszik. Előzetesen azt lehetett várni, hogy a Buccaneers nagyon simán győzni fog, ehhez képest sokáig a Giants irányította a meccset.

A hazaiak nagy lehetőséget kaptak, mikor a Buccaneers saját 12 yardosán elvesztette a labdát, és a Giants élt is ezzel a jó mezőnypozícióval. Dion Lewis egy elképesztő elkapással TD-t szerzett, és máris  7-3-as hátrányba került a Buccaneers. Ez a hátrány a második negyedben nagyobb lett, Daniel Jones ugyanis levezetett egy 10 playből álló 77 yardos drive-ot, ami végül Gallman 2 yardos TD-jével ért véget.

Míg a Giants 2 TD-t szerzett az első félidővel, addig a Buccaneersnek csak 2 mezőnygól jött össze. A drive-ok rendre elakadtak, Brady nem találta meg a célpontjait, és többször is a földön végezte. Minden adott volt ahhoz, hogy a Giants meglepetést okozzon, csupán annyi kellett hozzá, hogy hiba nélkül hozza le a második félidőt. És itt kezdődtek a problémák.

Daniel Jones játékában mindig benne van az eladott labda, és ezt ezúttal sem úszta meg a Giants. Az irányító kétszer is eladta a labdát a második félidőben, pedig mindkét turnover elkerülhető lett volna. Mindkét INT abból következett, hogy a Buccaneers védői odaértek Jonesra, aki azonban nem volt hajlandó elfogadni a sacket, és úgy is megpróbált passzolni, hogy már félig a földön volt. Az eredmény 2 INT lett, amiből az ellenfél 10 pontot tudott szerezni.

A Buccaneers visszajött a meccsbe, és az utolsó negyedben átvette a vezetést. 4 perccel a vége előtt a Giantsnek 8 pontos hátrányt kellett ledolgoznia, de a második félidő játékát látva kevesen gondolták, hogy Jones le tud vezetni egy egyenlítő drive-ot. Az irányító azonban elfogadta a kihívást, és lenyomott egy 75 yardos támadást, ahol két negyedik downos szituációt is sikerült megoldania. Az egyik ráadásul 4&16 volt. A végén egy parádés Golden Tate elkapással TD-t szerzett a Giants, viszont egy kétpontosra volt szüksége az egyenlítéshez. Ez azonban már nem jött össze. Jones túl sokáig várt, és mire odadobta a labdát Dion Jonesnak, már a Buccaneers újonc védője, Antoine Winfield Jr. oda tudott érni a futó elé, hogy leüsse a passzt. Ezzel a sikertelen kétpontossal eldőlt a mérkőzés, nyert a Buccaneers.

A Giants ugyan kikapott, de egyáltalán nem megalázó módon. Sőt! Sokáig vezetett, és a végén is majdnem sikerült hosszabbításra mentenie a meccset. Ha nincs az a két Jones hiba, akkor nagy valószínűséggel meg tudta volna nyerni ezt a mérkőzést, de az irányító valamiért még mindig nem tudja, hogyan kezelje a nyomást. Az elit irányítók többsége azonnal rájön, többet ér, ha benyeli a sacket, mintha vaktában eldobja a labdát, Jones azonban valamiért képtelen ezt megérteni. Ameddig ez nem változik, addig a Giants nem sok meccset fog tudni nyerni.

A Buccaneers ugyan nyert, ez egy keserves győzelem volt. A labda mindkét oldalán jobb nevekből állt a csapat, ehhez képest sokáig hátrányban volt, és egy kivédekezett kétpontoson múlt a győzelem. Brady ugyan nem játszott rosszul, de semmi különlegeset nem mutatott. Az első félidő a részéről teljesen felejthető volt, a második játékrészben már sikerült megtalálnia az összhangot az elkapóival, de nem mindig lesz olyan az ellenfél, hogy 30 percnyi gyenge játék beleférjen.

Ezt a meccset lényegében a semleges szurkolók élvezhették a legjobban, hiszen a várt sima kiütés helyett egy utolsó pillanatokig nyílt párharcot kaptak.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csabesz20
Csabesz20
2020-11-03 07:31

Igaz, csak a második félidőre kapcsolódtam be, de végig úgy tűnt, hogy a Bucs védői valahogy nem pörögtek fel a meccsre. JPP-vel az élen felvették a nagy mellényt, de majdnem zakó lett belőle. Valamiért Arians is átment full konzervatívba játékhívások terén, néha McDanielsi magassagokban erőltette a középső futásokat.

d zoli
d zoli
Reply to  Csabesz20
2020-11-03 15:01

Több oka volt. A védelem pont rendben vala. A ny d borderline top 10. Most nagyon oda tették magukat. Pass rushban is jók voltak. Coverageben pedig csapat és egyéni szinten is parádésak. Tibi meg konstans 4 inch tévedésben volt. Bárkit célzott, 12 centivel magasabb játékost képzelt oda. Meg a középső futás gyagya sem jött jól.

kitalaltnev
kitalaltnev
2020-11-03 10:47

Gratula Jarred 👍 minden idők egyik legjobb bevezetője! 😁

gergerger
gergerger
Reply to  kitalaltnev
2020-11-03 11:27

Én nem értem sem a címet sem a felvezető végét, vagy voltak sérülések amiről lemaradtam? Mert ha nem akkor nem értem milyen áldozat volt amit nem érte meg meghozni a győzelemért.

Jarred
Jarred
Reply to  gergerger
2020-11-03 11:42

Inkább arról van szó, hogy ez egy hatalmas presztízsveszteség volt a Bucsnak. Úgy mentek oda, hogy 20-30 pontos győzelemmel felzüzelik magukat a Saints elleni visszavágóra, aztán majdnem kikaptak. És a legtöbb csapat megérzi az ilyen vereséggel felérő győzelmeket.

gergerger
gergerger
Reply to  Jarred
2020-11-03 11:42

Értem, köszi.

d zoli
d zoli
Reply to  Jarred
2020-11-03 14:55

Meg ha most így készültek föl akkor mi lesz a Saints ellen 1 nap hátrányban? Remélem összekapják magukat.

Jarred
Jarred
Reply to  kitalaltnev
2020-11-03 11:42

Akkor várd csak ki a jövőhetit. Már most kitaláltam, hogy ott mit fogok írni, ha tényleg olyan meccs lesz, mint amire számítok.

Danika
Danika
2020-11-03 12:47

Azt hittem a mai kis történet bevezető Odüsszeusz története lesz a Küklopsszal, de ez is elmegy :D
Számomra hihetetlen, de a meccs tanulsága, hogy Jason Garrett képes egy félidő erejére nfl szintű koordinátor teljesítményt hozni. Jók voltak a futások és Danielt is segítette. De aztán a 2. félidőre összeomlott a terv köszönhetően Daniel nagyszerű játékának. Lehet hogy van jövője ennek az embernek?

wide open
wide open
2020-11-03 16:00

Bucs könnyedén állt a meccshez. Majdnem ráfaragott. Nem akartak semmi újat ill olyan bevált playt jatszan amit a későbbiekben használni akarnak.

Jonest lekell cserélni. Vele nem jut sehova a Giants ez teljesen világos. Kár húzni az időt.

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x