Von Miller idén még nem lépett pályára egy bokasérülés miatt. Olyan ínsérülése volt szeptember elején, ami miatt műteni kellett a bokáját, a rehabilitáció pedig ilyenkor átlagosan 5-6, ideális esetben három hónap kihagyást jelent. Úgy néz ki, hogy utóbbi forgatókönyv valósult meg, a pass rusher ugyanis azt nyilatkozta 9News.com-nak, hogy “3-4 héten belül játékra alkalmas lesz”.
A Broncos az elmúlt négy meccséből hármat megnyert, de még így is csak 3-4-es mérleget tud felmutatni. A menetrend sem lesz egyszerű, a csapat kétszer játszik a Raidersszel, egyszer a Chiefsszel, a Saintsszel és a Billsszel, de a Dolphins, a Panthers és a Chargers sem lesz egyszerű. Túl sok esély nincs a rájátszásra, de ha a 19 millió dolláros fizetéssel rendelkező sztár egészséges, akkor végül is miért üljön otthon?

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
“Túl sok esély nincs a rájátszásra, de ha a 19 millió dolláros fizetéssel
rendelkező sztár egészséges, akkor végül is miért üljön otthon?” – talán, hogy biztosan felépüljön?