Már a Steelers ellen is nagy problémát okozott, hogy a Colts nem számíthatott két kezdő tackle-jére. Braden Smith azóta visszatért COVID-IR-ről, Anthony Castonzo ellenben idén már nem fog játszani, hiszen műtétre van szüksége a bokasérülése miatt – jelentette be Frank Reich.
Castonzónak ez a tízedik éve a Coltsban és hosszú idő óta megbízható, stabil teljesítményt nyújt a fal bal szélén. Még egy évre szól a szerződése, $16 milliót kereshet 2021-ben, és ugyan a Colts halott pénz nélkül megválhatna tőle, nem túl valószínű, hogy ezt meglépné a csapat.
A Colts a Jaguars ellen játszik a szezonzárón és a győzelem mellett segítségre is van szüksége a Titans, Ravens, Browns, Dolphins kvartett egyikének veresége formájában, hogy bejusson a rájátszásba. Erre még simán lehet esélye a csapatnak Castonzo nélkül is, de ha bejutnak, akkor a playoffban már nagyobb problémákat okozhat a hiánya.
A csapat egyébként leigazolta a veterán bal oldali tackle Jared Veldheert (egyelőre a gyakorlócsapatba, de minden bizonnyal felhozzák majd az aktív keretbe is). A 33 éves játékos 2010 óta van a ligában, 113 meccsen kezdett, de idén nem volt csapata és tavaly is csak 98 snapen játszott a Packersben.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén