Ez már sorozatban második olyan év, amikor Russell Wilson zseniálisan kezdi a szezon első felét és már adnánk is neki oda az MVP címet. Az idény eleji formáját azonban ismét nem sikerült átmentenie, így mostanra nem az a kérdés, hogy megkapja-e a címet, hanem az, hogy egyáltalán kap-e szavazatot Patrick Mahomes és Aaron Rodgers mellett.
A fogadóirodák szerint jelenleg Patrick Mahomes az abszolút favorit az MVP címre, 400 dollárt kellene feltennünk 100 dollárnyi nyereményért (vagyis 1,25-ös a szorzó). A második legesélyesebb Aaron Rodgersre hétszeres a szorzó, míg Wilson győzelme már nyolcszoros pénzt érne.
Mahomes jelenleg vezeti a ligát passzolt yardokban (3497), neki van a legkevesebb INT-je a fixen kezdők között (2), a 30 TD-je a harmadik legtöbb Rodgers és Wilson után, a 115,5-es passer ratingje a második, illetve a Chiefs 10-1-es győzelmi mutatójánál csak a veretlen Steelersé jobb. Rodgers első passzolt TD-kben (33) és passer ratingben (117,6), míg Wilsonnak van a második legtöbb TD-je (31), de már 10 INT-nél jár, a 110,8-as passer ratingje csak a negyedik legmagasabb. A Giants-Jets-WFT hármas ellen persze lehetne javítani, de az Eagles ellen sem jöttek az űrszámok, így nem meglepő a fogadóirodák szkepticizmusa.
Utánuk óriási a szakadék, a negyedik Big Ben sikere már 26-szoros pénzt érne, Kyler Murray-é és Josh Allené pedig 34-szerest. Őket követi a legesélyesebb nem irányító, Derrick Henry (41x), míg a legesélyesebb nem támadó Aaron Donald 161-szeres szorzóval.
Legfrissebb cikkeink
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on Into the offseason Ranking
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
- Kopi3.14 on Into the offseason Ranking
- F.Krisztian on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- David95 on FK! Rájátszás jósda 2025
Ezt valahogy megemésztik a Seattle szurkolói, ha cserébe megszerzik az első kiemelést…
Most biztató a helyzet. Ha nem is lesz 1.kiemelés, de az átlagos védelemmel és újra formába lendülő Wilsonnal (amit segít, hogy nem kell extrát nyújtania a könnyű ellenfelek miatt) szerintem ők mennek Tampába.