Derrick Henrynek és Lamar Jacksonnak is parádés napja volt vasárnap: nemcsak rájátszásba jutottak a csapatukkal, de még a nevüket is beírták a történelemkönyvekbe.
Jackson 97 yardot szerzett a Bengals ellen, amivel átlépte az 1000 yardos határt. Ezzel nemcsak ő lett az első irányító, aki egymás után kétszer is 1000+ yardot termelt a földön, de ő az egyetlen, akinek ez egynél többször sikerült. Egészen pontosan eggyel több 1000+ yardos szezonja van (2), mint a valaha volt összes többi irányítónak együttvéve (1 – Michael Vick, 2006).
Derrick Henry a Texans elleni siker során 250 yardot és két TD-t szerzett 34 futásból, vagyis a szezont 2027 yarddal zárta – rajta kívül a 2000 yardos határ átlépését csak hét játékos, Eric Dickerson, Adrian Peterson, Jamal Lewis, Barry Sanders, Terrell Davis, Chris Johnson és OJ Simpson mondhatja el magáról. Idén már harmadszor lépte át a 200 yardos határt, illetve neki köszönhetően a Titans immár egyeduralkodó a 2000 yardos futókat illetően (Chris Johnson is a Titans játékosaként lépte át a határt).
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
És ha a balfék Tannehill nem cseszi el a hosszabbítást, akkor meglehetett volna az abszolút rekord is Henrynek.
pont hogy Henry rekordja miatt bukták majdnem a csoportgyőzelmet, annyira csak a futást erőltették
Kinemszarjale a csoportgyőzelmet, amikor a ficere megcsinálhatta volna a az NFL rekordot? Ilyen esélye nem lesz több.
igazad van, minden épeszű így gondoljaIgazi csapatjátékos lehetsz, “ki nem szarja le a csoportgyőzelmet”. Végülis egyéni rekordokkal lehet super bowl-t nyerni, vagy tévedek?😀
Kinemszarjale a super bowlt? Ki akarja megnyerni azt az ócska szobrocskát? 😀
Hűha egy futó egymás után kétszer fut egy ezerjardos szezont?
Szólt már neki az anyukája, hogy jövőhéten MEGINT a Rájen meg a Derrick fogja taknyosra szopatni?