Ahogy várható volt, a Jets hivatalosan is menesztette a főedző Adam Gase-t. A hírt a CEO Christopher Johnson jelentette be nem sokkal a csapat utolsó alapszakaszmeccse után.
Gase 2019-ben lett a Jets vezetőedzője. A döntés olyan téren védhető volt, hogy a védőguru Todd Bowles nagyon nem vált be és Sam Darnold mellé egy támadófelfogású HC kellett, de nála csak jobbat lehetett volna találni.
Nem volt könnyű dolga a Jetsben, rengeteg sérülés akadályozta, olyan játékosokat kapott, akiket nem akart (mint Le’Veon Bell), de mindezek ellenére sikerült a könnyű sorsolást kihasználva egy 7-9-es mérleget összehozni. Nem mintha Gase-nek sok köze lett volna hozzá: az általa irányított offense 273 yardot szerzett meccsenként, ami a legkevesebb volt az egész ligában, a 17,3 szerzett pontnál pedig csak a Washington átlagolt kevesebbet. Természetesen Sam Darnold sem parádézott, ráadásul meccsről meccsre romlott a teljesítménye.
A zuhanás idén ért a tetőfokára: a Jets 2-14-es mérleggel fejezte be az alapszakaszt, miközben a legkevesebb pontot és yardot szerezte. Ráadásul sikerült az 1/1-es cetlit is elbukni, így az újjáépítés is nehezebb lesz. Ezzel és egy 9-23-es mérleggel búcsúzik Gase New Yorktól.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Azt nem értem mondjuk miért nem passzolták el szezon közepén Darnoldot. Akkor akár egy második kör is beeshetett volna érte (Steelers, Colts,Saints, 49ers akár?). Ehelyett maradt, elkúrták az 1/1et ami csere QB-val meglett volna+ Darnold annyira szar lett hogy egy zacsko gumicukrot is sokallok érte jelenleg
A szezon közepén mennyit adtál volna Darnoldért?
R3
Szezon előtt akár egy második kör, szezon közben meg valahol a 3.-5. kör között. Akinek egy rakat pickje van annak beleférne egy harmadik is. Reálisan most kb a plafon az 5. kör, de inkább hátrébb. Na és iylenkor jön az hogy valaki többet ad érte :D
Azért Darnoldot nem írnám le. Ha a Jets Sewellt húzza, és nem egy QB-prospectet, akkor nem kell cserében gondolkodni, ellenben egy jó edzői stáb sokat kihozhat belőle. Szerintem konkrétan ez lenne nekik a jobb megoldás. (Aztán persze lehet, hogy feleslegesen bízok Darnoldban, és egy szar negyedik év után jövőre repülhetne).
Ha meg mégis csere, akkor tényleg elcseszte a Jets. Lawrence-ről is lemaradtak, Darnoldot is értéken alul adják tovább, sehogy sem jó ez. Viszont akkor valaki (Colts? Pats? Steelers?) nagyon jól fog járni.
Mégis nekünk adtad volna egy laza 2. körért.
Végre!!!