Connect with us

Hír

Mike McCarthy: Nem én voltam a probléma

A Cowboys 19-23-ra kikapott a Giantstől, így még az Eagles-Washington meccs előtt elszállt minden esélye a csoportgyőzelemre. A dallasi csapat rengeteg hibával játszott, a legnagyobbat azonban a főedző Mike McCarthy követte el.

A Giants 19-20-as előnyben támadott, 7:07 volt az órán, Daniel Jonesnak egy 3&16-ot kellett volna megoldania a Dallas 42 yardosáról. A fiatal irányító ki is osztott egy 10 yardos passzt Dante Pettisnek, azonban a visszajátszásokból egyértelműen kiderült, hogy a labda földet ért. Valamennyi szakértő, köztük Mike Pereira szerint is egyértelműen hibás döntés született, de McCarthy nem élt a challenge lehetőségével.

 “Úgy éreztem, hogy nem volt egyértelmű a helyzet. Szoros volt az állás, az időkérések ilyen helyzetben sokat érnek, nem akartunk kockáztatni”

– mondta a főedző a meccs után. Majd amikor megkérdezték tőle, hogy az ő játék-menedzselése szerepet játszott-e a vereségben, egyszerűen kijelentette: “Nem. Egyáltalán nem.”

Mivel McCarthy nem challenge-elt, így Graham Gano 50 yardról rúghatott és be is lőtte a mezőnygólt. Ezután ugyan eljutott a Cowboys a Giants red zone-jába, de Andy Dalton a nagy TD-kényszerben eladta a labdát. Nem garantált, hogy a challange megmentette volna a Dallast a vereségtől, de McCarthyval ellentétben nem is ártott volna.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x