Néhány nappal több mint tizennyolc év telt el azóta, hogy a Tampa Bay Buccaneers ilyen magasságokban járt, a hasonlóság pedig az, hogy akkor is az első kiemelten keresztül vezetett az út a Super Bowlig. Ez a csapat ezúttal nem a Philadelphia Eagles, hanem a Green Bay Packers, de a remény továbbra is él, hogy a Bucs a saját stadionjában szálljon harcba a Lombardi trófeáért. És ha azt gondoljuk, hogy ez a párharc minden esetben a Packersnek kedvez, tévedünk, főleg akkor, ha a Buccaneers úgy tudja megragadni és kihasználni a lehetőségeit, mint azt eddig tette!
❗❗❗FIGYELEM! Ez a beharangozó a Buccaneers oldaláról közelíti meg a konferenciadöntőt. A Packers oldali cikkhez kattintsatok IDE.❗❗❗
A rivaldafényben: Packers offense vs Buccaneers defense
Elnézve az alapszakaszt és azt, amit a rájátszásban kaptunk, nem túlzás kijelenteni, hogy a mérkőzés legfőbb vonulata az lesz, hogy mit tud kezdeni a Bucs védelme a Packers támadósorával. Ez tipikusan az a párharc, amikor az erősség az erősség ellen dolgozik, olyan nehézsúlyú ütközetre van kilátás, amire ritkán van példa. Ez támasztja alá a Football Outsiders által alkalmazott DVOA mutató, ami nagyon jól helyezi kontextusba az adott játékos, csapategység vagy éppen komplett csapat teljesítményét, súlyozva szituációtól és játékkörnyezettől függően. Ebben a mutatóban a Packers (passz: 1., futás: 5.) támadósora vezeti az NFL-t, míg a Buccaneers védelme szintén a liga elitjébe tartozik a maga ötödik helyével (passz: 5., futás: 1.). Ebből tehát leszűrhető, hogy a labda mindkét oldalán, a játék mindkét elemében elit egységek feszülnek majd egymásnak.
Mielőtt előre szaladnánk, hogy miben lelheti sikerét a Tampa Bay védelme, érdemes kicsit visszanézni a két csapat előző mérkőzésére, amit a hatodik fordulóban rendeztek és végül 38-10-es, meglepően sima Bucs győzelmet hozott. Rodgers az idei szezonja messze leggyengébb mérkőzését hozta, mindez pedig azért lehetett, mert a Bucs elvette tőle a lehetőséget, hogy úgy fickándozhasson, mint ahogy szinte egész évben tette. Ez pedig jó kiinduló alap lehet ahhoz, hogy a Buccaneers ha nem is teljes egészében, de lemásolja azt, amit akkor csinált.
Mit csináltak akkor jól? Todd Bowlesék tökéletesen tudták, hogy adott helyzetben mihez akar nyúlni LaFleur és Rodgers, így teljes mértékben kifogták a szelet a Green Bay támadósorának vitorlájából. Nagy hatékonysággal hívták passzjáték ellen azokat a playeket, ahol Rodgerst a snap után teljesen összezavarták, nem azt a coverage-et kapta, amit várt, hezitálnia kellett, rossz döntéseket hozott. Ezek mellé jött, hogy Bowles borzasztó jól küldte a blitzeket: amikor Rodgersnek extra passzsiettetővel kellett szembe néznie, akkor a lőlapján 4/16, 48 yard, 2 INT és 2 sack szerepelt. Sem a fal, sem pedig az irányító nem találta az ellenszerét annak, hogy kezeljék a nyomást, ami egy olyan elem, melyet elő fog venni a Bucs, ha a gameplant rakják majd össze a vasárnapi mérkőzésre.
Maradva a passzjátéknál, ezen a mérkőzésen is nagy szerepe lehet a safetyknek, főleg akkor, ha könnyebb csomaggal operálnak majd. A Panthers elleni 14. heti mérkőzésen a Carolina nagyon könnyű csomaggal védekezte le a Green Bay passzjátékát, rendre csak három pass rusherrel operáltak és nyolc embert küldtek hátra zónázni. Ebből a nyolcból kettő linbacker volt, három-három pedig safety és cornerback, tehát dime formációval álltak fel. Ezzel pedig lezárták az összes potenciális zónát, amit a Packers támadni szeretett volna, csupán a checkdown opciók maradtak, amikkel nehezen tudták mozgatni a láncokat. Még Rodgerst is összezavarták a különleges formációikkal, néha öt embert védekezett a mély labdák ellen.
Ha pedig megnézzük, hogy milyen játékosállománya van a Tampa védelmének, akkor át lehet ezt a felfogást ültetni rájuk is, hiszen White, David, Murphy-Bunting, Davis, Dean, Whitehead, Winfield és Edwards személyében megvan az emberanyag erre a csomagra. Erre építve pedig a Saints elleni mérkőzéstől jóval elütő képet kaphatunk, amikor az emberezést nagy mértékű zónázásra fogják váltani, mely nagyban segíthet abban is, hogy a Packers által kedvel RPO-játékokat lelassítsák, elvegyék, ami óriási kulcsa lehet a győzelemnek.
A passzról a futásra terelve a szót, a Buccaneers védelmének ezúttal sem lesz könnyű dolga, még akkor se, ha a legjobb és legstabilabb védelmük nekik van a földön, illetve akkor sem, ha százalékosan ellenük futnak a legkisebb arányban a várakozásokhoz mérten. A Packers futójátéka alulértékelt, tekintve mennyire kimagasló a passzjátékuk, de Aaron Jones lelassítása nem lesz egyszerű feladat.
Abban viszont lehet bízni, hogy Vita Vea visszatér az amúgy sem szerény nevekből álló front belsejébe, és stabil munkával, illetve a második szinttől kapott támogatással elérik, hogy a Green Bay ne tudjon eredményesen futni a tackle-ök között. Ha sikerül a futójátékot a szélek felé terelni, akkor pedig előnye lehet a Bucsnak, hiszen David és White sebessége linebacker fronton egészen egyedi, nagyon jól tudnak a széleken is gyorsan odazárni a line of scrimmage-hez. Mellettük ki kell még emelni, hogy a fiatal cornerek nagyon agresszívan érnek oda a futókhoz, az ő segítségükkel még hatékonyabban lehet megfogni a Jones-Williams-Dillon fémjelezte triót. Ezzel pedig alapjaiban lassíthatják le a Packers zónafutásait, valamint screen játékát, amivel hamar felrúghatják a Green Bay támadó gameplanjét. Persze ehhez is kelleni fog, hogy nagyon stabilan szereljenek, mert egy-egy rontott kísérlet végzetes lehet, gondoljunk csak Jones vagy Adams nagyobb elszabadulásaira.
Az epizódszereplők: Buccaneers offense vs Packers defense
A legnagyobb figyelem előzetesen nem erre a párharcra szegeződött, de ahogy a Saints elleni meccsen, úgy ezúttal is a Brady vezette támadósor teheti fel a pontot az i-re. Az előző héten is a védelem vitte a hátán a támadósort, és a defense kialakította lehetőségekből profitált az offense. Ez egyrészt a csapat erejét mutatja, hogy elit támadójáték nélkül is lehet nyerni viszont, ha a védelemnek nincs olyan kimagasló napja, mint a New Orleans ellen, akkor bizony felfed egy-egy hibát, miszerint a támadók nem tudnak elég hatékonyan pontokat szerezni.
A Packers védelme DVOA alapján csak a 17. (passz: 15., futás: 18.), tehát messze nem lehet őket olyan szinten emlegetni, mint a Saintset, akik ebben a mutatóban a második legjobbak a ligában. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Tampa Bay támadósora az egész ligát tekintve a harmadik legjobb (passz: 5., futás: 10.), akkor teljesen más szinteken kell gondolkodni. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a Bucs támadósora előreláthatóan nem fog úgy szenvedni hosszú pályán, mint tette azt a Superdome-ban, jóval több lehetőségük lesz majd az offense-ben rejlő potenciál kiaknázásában.
A potenciál pedig szinte végtelen, ha csak az alábbi neveket olvassuk fel: Evans, Godwin, Gronk, Jones és Fournette. A felsorolás viszont nem teljes, hiszen hiányoznak azok az epizódszereplők, akik az előző héten fel tudtak lépni és akár egy játékra, akár drive-okon keresztül tudták mozgatni a láncokat. Cameron Brate, Scotty Miller és Tyler Johnson mind-mind kiegészítő játékosok, de mindegyikükre igaz, hogy akkor léptek fel, amikor leginkább kellett, kulcshelyzetekben szereztek első kísérleteket, akkor, amikor már a Tampa támadósora véglegesen megrekedni látszott. Ez a tendencia pedig a Green Bay ellen sem fog megtörni, a Brate-Miller-Johnson triónak ezúttal is komoly ütőkártyákat fognak osztani Ariansék, főleg Antonio Brown hiányában.
This grab by Tyler Johnson 😱#GoBucs #NFLPlayoffs
📺: #TBvsNO on FOX
📱: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/kJOiprK712 pic.twitter.com/qjcp3ItySW— NFL (@NFL) January 18, 2021
A győzelemhez vezető siker újabb kulcsa az lesz, hogy a támadófal mennyire tudja átmenteni a formáját a Saints elleni mennyről, ahol olyan szintű dominanciát mutattak Jordenék felett, amilyenre csak nagyon kevesen számítottak. A két playoff mérkőzés alatt az egész támadósor mindössze 19 nyomást engedélyezett, amiből csupán egy sack és hat QB hit írható a Bradyt védő ötös-hatos számlájára (via PFF). Ezek a számok egy nagyon tiszta teljesítményre utalnak, amire fel lehet húzni egy újabb győztes gameplant. Ehhez kelleni fog, hogy a fal jobb oldala továbbra is stabil legyen Wirfs és Stinnie vezetésével, akiknek fel kell készülnie egy újabb nagyon erős frontra.
Itt kell szóba hozni Gronkowskit is, aki a playoffban vezeti a tight endeket azokon a snapeken, amikor passznál (14) és futásnál (57) marad benn blokkolni. Az ő szerepe nagyon fontos lesz, hogy egy kvázi hatodik falemberként tudjon majd besegíteni a széleken, hogy némileg tehermentesítve legyenek a tackle-ök, akiknek majd segíteniük kell a guardok támogatásában. Hiszen a meccs egy újabb kulcsa az lesz, hogy Bradyt mennyire tudják majd a zseben belül tartani a falemberek, hogy fogják feltartóztatni a Packers keresztezéseit, illetve mi lesz a válasz arra, ha valamelyik Smith vagy éppen Gary belülről próbál nyomást gyakorolni. Ezeket a helyzeteket előszeretettel kereste a Packers a szezonban, tehát nem lesz ismeretlen a Bucs számára, a kérdés csak a kivitelezésen lesz. Mert ha Bradyre belülről fog jönni a nyomás és az konstans lesz, akkor az nagyban ronthatja a Tampa győzelmi esélyeit, mert ez a támadósor nem arra van felépítve, hogy az irányító a zseben kívülről oldja meg a feladatát.
Ha Brady megkapja a kellő védelmet a faltól és olyan pontokról dolgozhat, mint a fenti ábrán, akkor pedig az ő rutinjával könnyen operálhat majd a Packers passzvédelme ellen, amely sebezhető. Természetesen az ő egységükben is vannak nagyon stabil pontok, de rendszer szinten sebezhető az egység, amit muszáj lesz kiaknázniuk Leftwichéknek. Járhat ez vezéráldozattal, miszerint Jaire Alexander felé kevés koncepciót hívnak és az egyik sztár a szélen, akár legyen az Evans, alacsony számú célbavételt kap, de Kevin King oldalára sok akció mehet majd.
Minden bizonnyal nagy szerepe lesz a slotból induló célpontoknak (Godwin, Brate, Gronk, Johnson), akikkel majd a cover1/cover3 alapú védelmet tervezik sebezni a középtávoli, linebackerek mögötti zónákban. Ez az a része a pályának, amit a Saints ellen nem sikerült kiaknázni, de a New Orleans back7-je sokkal jobb erőt képvisel, mint a Packersé. Viszont ha Barnes, Kirksey vagy Martin egy az egyben marad valamelyik belső célponttal, akkor meg fog gyűlni a baja a Packers védelmének Brady passzaival.
A futójátékot tekintve érdekes lesz megfigyelni, hogy a Bucs mennyire fog kilépni abból a cipőből, amit a rájátszásra húzott magára, miszerint magas arányban futnak első downokon neutrális szituációban. Ez egy törés volt a trendekben az alapszakaszhoz képest, ahol ők passzoltak a legtöbbet 1-2. downokon, a rájátszásban viszont több hangsúlyt fektettek a futás megalapozására. Ezt láthattuk a Saints ellen is Playoff Lenny és RoJo főszereplésével, akik összesen 30-szor kaptak labdacipelést. A Packers ellen újra arra számíthatunk, hogy el fognak köteleződni a futások mellett, számítva arra, hogy a gyengébb védelmet a földön hamar feltörhetik, ami megnyithatja a play action opcióját. Ezzel nem okoznának senkinek meglepetést, de láthattuk, hogy a Saints ellen sem az volt a döntő faktor, hogy ki mennyire kiszámítható, hanem hogy ki mennyire jól hajtja végre a játékokat és mennyire élnek a védelem adta lehetőségekkel. Ez volt a kulcs a Divisional Roundban, ez lesz a döntő faktor az NFC döntőjében is. Ha tiszta, zászló- és turnoverszegény meccset tud hozni a Buccaneers, akkor Brady vezetésével és rutinjával verhető lesz a Packers, mert ez a Tampa könyörtelenül élni fog minden lehetőséggel, ezt bizonyították az elmúlt két meccsen is.
És a speciális csapategységek?
Ne feledkezzünk meg a speciális csapategységekről sem, mert egy végletekig kiélezett mérkőzésben nekik is óriási szerepük lehet. Ha mérlegre tesszük a két egységet és a DVOA adatokat vizsgáljuk ezúttal is, akkor fej-fej mellett, a liga alsó negyedében találhatók a csapatok. A Packers 2020-as teljesítménye a 25., a Buccaneersé a 26. helyre elég a Football Outsiders mutatói alapján. Ha egy másik forrást veszünk alapul és a PFF statisztikáit vizsgáljuk, akkor a Tampa a 4. (67,), a Packers a 2. legrosszabb (65,3) értékelést tudhatja magának ebben a szezonban.
Leegyszerűsítve, a csapatok idei munkája a special teamben inkább hátráltatta a saját védő- és támadóegységüket, nem tudtak olyan kedvező helyzetet teremteni adott egységnek, hogy abból könnyen lehessen pontot szerezni. Épp fordítva, ha a Bucs esetét nézzük, akik a Saints elleni mérkőzés elején azonnal bemutatták, hogy kell rossz punt coverage-nek köszönhetően a védelmet azonnal nagy bajba sodorni. Ezeket a hibákat kell kijavítani, fegyelmezettebbnek lenni és kierőszakolni azokat a helyzeteket a Packerstől, amikbe ők is bele-bele szoktak hibázni, legyen az egy muffed punt vagy egy gyenge coverage a labda elrúgását követően.
Ennél az egységnél maradva, nagy kérdés lesz, hogy Arians melyik arcát mutatja a vasárnapi meccsen: azt, amelyik 4. downokon konzervatív, vagy azt, amelyik bevállalós. A Saints ellen sokáig konzervatív volt, az utolsó pillanatokig kivárt, voltak olyan döntései, melyek idő- és térmenedzselés szempontjából megkérdőjelezhetőek voltak. Ezt a Packers ellen egyértelműen le kell vetkőznie, bevállalós, merész döntésekkel kell a Packerst demoralizálni és megragadni a momentumot, mert ha sikerül fejben a másik csapat fölé nőni, nem fogja megállítani őket senki, még Aaron Roders sem.
Az időjárásnak lehet döntő szerepe?
Biztosan, de az időjárási körülmények nem akkora súllyal fognak számítani, mint azt első nekifutásra gondolnánk. Futballhoz mérten tundratél fog tetézni a Lambeau Fielden, enyhe havazás várható, nagyjából -5/-7 Celsius fok mellett, ami semmiképp sem a floridai csapatnak kedvez. A keret nagy része ezekben az időkben még soha nem játszott tétmérkőzést, de pont a legfontosabb eleme a csapatnak tudja, milyen érzés hidegben játszani, ő pedig nem más, mint Brady. Ha az ő játéka kiegyensúlyozott, akkor az egész offense-é az, akiknek így vagy úgy, de alkalmazkodni kell a kellemetlen körülményekhez.
Ami segíthet rajtuk, hogy a Lambeau kispadjai, valamint a sisaktartó állványai is fűtöttek, ami egy olyan kényelmi faktor lehet, mely könnyít az akklimatizálódáson. Továbbá amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a gyep alatt is meleg vizes csőrendszer fut, tehát a pálya gyepe és talaja sem olyan, mintha megfagyott betonon kellene dolgoznia a játékosoknak. És ez nem csak a skill játékosok irányváltásainál fontos, hanem a támadófalnál is, akik így könnyebben állhatnak bele a blokkolásba, kisebb esélyük van a hideg és zord körülmények miatti sérülésre. Ez pedig adhat egyfajta plusz löketet a Bucsnak, hogy mégsem lesz olyan rideg minden, mint ahogy egy-egy képen látszik.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
És még Bálint sem hiszi, amit mond.
régen minden jobb volt, a beharangok is :D
mennyivel mókásabb volt kgym-től vagy chestertől (az a verses az teljesen más kategória volt :3 ) olvasni, hogy kirakjuk a pélót az asztalra. mondjuk chesternek a tavalyi főcsoport döntő előtti siratóének még mindig nincs elfelejtve. :D
azokhoz mérve ezek picit vérszegények.
Szerintem szimplán megunták a minden évben jövő fikaáradatot hogy túl egyoldalú blablabla
ha meg ez a helyzet, akkor legyen sima beharang. azok korrektek és nem is várom tőlük, hogy feltüzeljenek.
Yepp. Többek kozt danitol is. Pedig mi is jobban szerettük
De hát mit is vársz tőle, ha már elve azt kell megírnia, amiben nem hisz, de legalábbis nem arra tippel?
Mondjuk amióta őt is megvette a kisgömbőc…
“#GoBucs”
namármsot vagylehet használni az official #FireTheCannons hesteget, vagy a #KalózokJönni unofficial hesteget, de ez így gyenge
a GoBucs az official hessteg :)
https://www.sportsastoldbyagirl.com/a-list-of-the-nfls-official-2020-twitter-hashtags/
valójában a #KalózokJönni az ofisöl
azért a pecnél még megértem, de itt lehetett volna kicsit többet belevinni
aztán lehet bredi nem engedte
Lecc gó megy nála egész évben.
Sajnos Brown mellett a kezdő safety is kiesett a Bucs_ból így még nehezebb lesz megállítani a Packers offense_t.