Connect with us

Játékos Portré

Reche Caldwell – A legrosszabb bűnöző, hála Istennek!

Irányítóból lett sokra tartott elkapó, de a profik között soha nem váltotta be a hozzá fűzött rémenyeket. Bénázó játékosból még bénább bűnöző lett, aki vígan engedte volna be a rejtekhelyére a rendőrséget, miután az interneten rendelt kábítószert Kínából. Reche Caldwell volt a “legrosszabb bűnöző”, akit randevúra készülve gyilkoltak meg rablók a saját otthona előtt.

Caldwell Tampában, Floridában született 1979-ben és oda is járt középiskolába. Baseballozott, kosarazott és focizott is, mindhárom sportágban az élen járt. A baseball annyira jól ment neki, hogy szinte az összes addigi iskolai rekordot megdöntötte, ráadásul a Cincinnati Reds MLB csapat el akarta hozni a profik közé a 19 éves tehetséget, de elutasította az ajánlatot, hogy focizni mehessen az egyetemre.

Ugyan nem volt akkora futballsztár, mint amennyire jól baseballozott, de így sem lehetett rá panasz. Irányítóként első három éve alatt 6,936 yarddal és 77 TD-vel büszkélkedhetett, majd 1996-ban egészen a 5A osztály elődöntőjébe juttatta a csapatát. Mindez persze nem jelenti azt, hogy korszakos tehetség lett volna: a Florida egyetemtől kapott ösztöndíjat, de nem mint QB, hanem mint elkapó.

Szerencséjére hozta magával a gimiből megmaradt lendületét és szenvedélyét, és nem rémisztette meg az új helyzet. Mi több, egyetemi karrierje során ő lett a 9. játékos az iskola történetében, aki 1000+ elkapott yardot tudott szerezni egy szezon alatt.

Három év után úgy döntött, kipróbálja magát az NFL-ben és jelentkezett a 2002-es drafta. A második kör 48. helyén került be a profik közé, a San Diego Chargers csapott le a sokoldalú tehetségre. Kár, hogy ebből a sikersztoriból végül tragédia lett.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Kiábrándító karrier

Első évében csak 22 elkapása volt 16 mérkőzés alatt. A csapat kipróbálta visszahordóként is, 9 hordásból 220 yardot hozott, azonban ezután két évig egyáltalán nem játszott ezen a poszton. A következő két szezonban összesen 15 meccsen játszott sérülések miatt, akkor sem jól, így nem volt maradása a Chargersben.

A Patriots ugyanakkor látott benne potenciált és megkínálta egy szerződéssel 2006-ban. Minden meccsen játszott a szezonban és Tom Brady egyik kedvenc célpontjává vált: 760 yardot és 4 TD-t sikerült szereznie, úgy tűnt, végre révbe ér. Az AFC-döntőig nem is volt probléma, de ott az Indianapolis Colts ellen két labdát is elejtett és a Pats 18 pontos előnyből csúnya vereséget szenvedett – feltehetően ez is jelentős szerepet játszott abban, hogy Bill Belichick elküldte a 2007-es szezon előtt.

Ezután Washingtonba került, ahol szintén leégette magát, majd a St. Louis Rams ajánlott neki szerződést, azonban annyira rosszul teljesített a nyári edzőtáborban, hogy a klub már az első keretszűkítés alkalmával kidobta – ezzel 2008-ban véget is ért a pályafutása. Caldwell talán ezen a ponton megbánta, hogy nem a baseballnak szentelte a karrierjét. Futballistaként egy amolyan be nem váltott ígéret maradt az egyetemi éveihez képest, így kénytelen volt más forrásokból beszerezni a napi betevőjét.

Borzalmas bűnöző, hála Jézusnak

Nem nagyon lehetett Caldwellről hallani, miután kibukott az egyetemről, de amikor igen, akkor sem voltak pozitívak a hírek. 2014-ben komoly bajba keveredett a törvénnyel. Rossz társaságba keveredett, ráadásul nem igazán kellett a volt elkapót noszogatni, hogy elinduljon a lejtőn. Állítása szerint ennek semmi köze a foci során szerzett sérüléseknek és agyrázkódásoknak.

Szerencsejátékkal és fogadásokkal bukott le, amikor a hatóságok megtalálták az ehhez használt főhadiszállását – egy régi autósboltot. Nem is lett volna az rossz hely az illegális fogadások megkötéséhez, ha nem egy általános iskolával szemben lett volna az épület.

“Igen, most már látom, hogy nem a legmegfelelőbb helyet választottam ehhez. Túl sokan jöttek túl gyorsan fogadni és most már én is csak nevetek magamon, elvégre mi mást tehetnék? Azt hittem, valami vagány bűnöző vagyok, csak mert mindenki azt mondta, ezzel nem lehet lebukni, a rendőrség nem foglalkozik ilyen ügyekkel. A következő, amit tudok, hogy elbúcsúzom a gyerekeimtől és a börtön felé visznek. Csak arra tudtam gondolni, hogy mégis mi a fene történt velem?

– mesélt az ESPN-nek az esetről, miközben a börtönbüntetését töltötte drogbirtoklásért.

Az amerikai rendőrség egy csapata csapott le Caldwellre, akit nem volt valami nehéz megtalálni, mert az úgymond rejtekhelye előtt parkolt a piros Jeepje. Éppen meccset nézett és evett, amikor rátörtek és a földre teperték. Annyit tudott mondani: “Ember, miért nem kopogtatok, miért kellett kirobbantani az ajtómat? Simán beengedtelek volna titeket.”

Nem sokkal később egy drograzziának is áldozatul esett. A szert Kínából rendelte neten keresztül, amit állítása szerint befektetésnek szánt és nem látott benne semmi rosszat. Végül is mi baj lehetne 2,5 kiló Ázsiából érkező drogból? Pechjére a kábítószer a hatóságoknak is szemet szúrt – képzelhetjük, milyen arcot vágtak a netes drogcsomag láttán.

A rendőrség kiküldte a megrendelt csomagot a helyszínre, és elrejtőztek, várva az alkalomra. Amikor aláírta az átvevő nevét, csupán egy X-et írt az oldalra, azonban a postás kérte, hogy írja oda a nevét, különben nem adhatja át a csomagot. Amint aláírta a papírt egy tucat rendőr vette körül a házát.

27 hónap börtönt kapott a befektetéséért – ezért csak ennyit, mert a drog nem volt különösebben jó minőségű, ami végül is nem meglepő, ha postán érkezett. Ahogy az édesanyja mondta “az a fiú egy borzalmas bűnöző, hála Jézusnak.”

Sosem tanult a hibáiból, de nem ezt érdemelte

Hiába úszta meg viszonylag szerencsésen a drogvásárlást, nem tanult az esetből. 2020 januárjában lebukott több egykori NFL játékossal együtt egy egészségügyi csalás közben. Aktákat igényeltek azért, hogy drága gyógyászati eszközöket vegyenek, de egyet sem vettek vagy küldtek el a megrendelőnek, csupán elvették a pénzt. Segített továbbá több játékosnak is hamis biztosítást szerezni, hogy pénzt szerezzenek. Alig jött tehát ki a börtönből, máris újabb balhéba sikerült kevernie magát.

Túlzás lenne azt állítani, hogy komoly bűnöző lett volna, sőt! Nem volt szent, de nem is volt erőszakos, magán kívül talán soha senkinek nem ártott igazán, az élete mégis kegyetlen véget ért. 2020. július hetedikén Reche Caldwellt megtámadta és lelőtte pár rabló az otthonában.

A volt elkapó édesanyja szerint a fia éppen randevúra ment volna a barátnőjével, és visszament a házba a kabátjáért. Ekkor pár ember előugrott a bokorból és lábon valamint mellkason lőtték a mindössze 41 éves játékost. Azonnal érkezett a mentő a helyszínre, azonban a kórházba vezető úton a sérülési miatt Caldwell elhunyt.

“Mindig megnevettetett minket, neki volt a legszélesebb mosolya és a legjobb történetei. Szomorú voltam, mikor megtudtam, hogy eltávozott közülünk. Kívánom, hogy Isten segítse a családját a nehéz időkben.

nyilatkozta Benjamin Watson, aki New Englandben volt az elkapó csapattársa.

Többen is hasonlóan vélekedték róla: akik ismerték, azoknak nem a zűrös ügyei maradtak meg Caldwellről, hanem hogy milyen jókedvű és életvidám volt mindig. És aki azért halt meg, mert rosszkor volt rossz helyen.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!