A Patriots az ötödik körben draftolta a linebacker Cameron McGrone-t, azonban a bemutatkozására könnyen lehet, hogy 2022-ig várni kell. A Michigan egyetemen november közepén elszakadt a térdszalagja, ami még egyáltalán nem jelenti, hogy ki kell ülnie első évét, azonban Bill Belichick úgy készül, hogy idén nem használhatja új szerzeményét.
“Nem igazán tudjuk, hogy mit várhatunk az elérhetősége kapcsán, de egyértelműen fel vagyunk rá készülve, hogy idén nem áll majd rendelkezésünkre. Fel fog épülni és jó játékos lesz belőle, csak még nem tudjuk, hogy mikor.”
– mondta a főedző az ESPN-nek.
McGrone egy alulméretezett, de atletikus linebacker kiváló ösztönökkel, akinek már korábban a másik térdében is elszakadt a keresztszalag, így nem igazán számít tapasztaltnak, a Michiganen mindössze 19 meccsen lépett pályára. Egy tökéletes világban ő lehet majd Dont’a Hightower örököse a linebacker sor közepén, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.
Belichicktől egyébként nem áll távol, hogy sérülésekkel küzdő játékosokat draftoljon, változó sikerességgel váltak ezek be.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ez kicsit olyan, mint olcsón törött autót venni…