A Ravensé volt a 27. és a 31. pick az idei drafton, így nagyon figyelniük kellett arra, hogy milyen sorrendben választják ki a kiszemelt játékosaikat, nehogy az egyiket valaki kivigye a kettő közötti három húzás egyikével. Erre természetesen figyeltek is, és azért választották ki előbb az elkapó Rashod Batemant és később a pass rusher Odafe Oweh-t, mert úgy gondolták, hogy a Packers elvinné Batemant a 29. cetlivel.
A Ravens játékosszemélyzetért felelős igazgatója, Joe Hortiz jó kapcsolatot ápol a Packers general managerével, Brian Gutekunsttal, és úgy tudja, hogy a Sajtfejeknél nagyon szerették az elkapót – mondta el az ESPN-nek. Hortiz elmondta, hogy természetesen nem voltak ebben biztosak, de igyekeznek odafigyelni például az olyan dolgokra is, hogy ki volt ott az adott játékos Pro Dayén (főleg az idei évben, ahol Combine sem volt és a meccseket sem lehetett személyesen megtekinteni).
Gutekunstról pedig tudja Hortiz, hogy meg szokta nézni a kiszemeltjeit élőben is. A játékosmegfigyelők egyébként azt is figyelik a Ravensnél, hogy ki tűnt különösen érdeklődőnek bizonyos prospectek iránt a Pro Dayeken.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót