Aaron Rodgers nem jelent meg a tegnap kezdődő OTA-kon a Packersnél, ami a jelenlegi helyzetét ismerve nem meglepő, azonban rendszeres résztvevője szokott lenni ezeknek az edzéseknek, ráadásul fél millió dollárt is bukik a távolmaradással, szóval mindenképp említésre érdemes esemény. Még inkább az, hogy a SportsCenterben jelent meg és adott interjút Kenny Mayne-nek, akinek ez volt az utolsó műsora a csatornán.
Először is Rodgers elmondta vicceskedve, hogy csak azért van itt, hogy ne büntessék meg (idézve Marshawn Lynchet), de komolyabban csak azért van itt, mert ez Mayne utolsó adása. Ezután pedig beszélt arról, mi is a helyzet vele és a Packersszel.
“Ez sosem a draft pickről szólt, sosem Jordanről. Szeretem Jordant, egy remek srác, szuper vele együtt dolgozni. Szeretem az edzői stábot és a csapattársaimat is, ahogy a Green Bay-i szurkolótábort is. Hihetetlen 16 év volt ez. Ez a filozófiáról szól. Ez azokról az emberekről szól, akik irányítják a dolgokat.
Ez a karakterről, a kultúráról szó. Arról, hogy helyesen csináljuk a dolgokat. A legnagyobb része már tavaly elkezdődött, és csak fokozódott azzal, hogy MVP lettem és azzal, ahogy játszottam. Ez az emberekről szól, ez a legfontosabb dolog. Green Bay mindig is az emberekről szólt.”
Aaron Rodgers spoke with @Kenny_Mayne about where he stands with the Packers: pic.twitter.com/VeSBspFVLL
— ESPN (@espn) May 25, 2021
Sokan igyekeztek Adam Schefter draft napján kiadott riportját elhessegetni, hogy majd akkor hiszik el, ha Rodgers beszél a helyzetről, ha ő mondja el, hogy távozni akar, elégedetlen a vezetéssel, stb. Ennél direktebb nyilatkozatot nem nagyon fogunk kapni senkitől ilyen témában, teljesen egyértelmű, hogy az MVP elégedetlen és ha ezeket a problémákat nem tudják feloldani, akkor távozni szeretne Green Bayből. Nem véletlenül mondta, hogy imádja a játékosokat, az edzőket, a szurkolókat és nem véletlenül hagyta ki ebből a vezetőséget, a front office-t, Brian Gutekunstot.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások