Óriási meglepetésre a Steelers elküldte a klasszis guard David DeCastrót, számolt be a lépésről több forrás.
DeCastro 2012-ben a Steelers 1/24-es pickje volt, egész karrierjét a csapatban töltötte. Háromszor lett All-Pro és hatszor Pro Bowler, a liga öt legjobb guardjának egyike volt az utóbbi közel 10 évben. Ezért is volt meglepő a menesztése, 31 évesen ugyanis még messze nem volt idős a poszthoz. Tavaly a játéka viszont meg sem közelítette a korábbi elit szintet, aminek részben egy bokasérülés is az oka volt. Ez a bokasérülés pedig még most is hátráltatja, harmadjára is meg kell műteni, ami állítólag a karrierjét is veszélyezteti.
A Steelers egyébként NFI jelöléssel küldte el DeCastrót, azaz nem futball sérülésre hivatkozva. Ez arra utal, hogy történt valami azzal a bokával a holtszezonban, és nem a csapat edzésein. Nem mintha amúgy lenne jelentősége a dolognak: DeCastro idén 8,75 millió dollárt keresett volna, de ebből egy cent sem volt garantált, így akár a pályán, akár a pályán kívül sérült meg, ugyanúgy elküldhette a csapat, megspórolva ezt a közel 9 millió dollárt.
A Steelers gyorsan megtalálta a pótlását is, hiszen a csapat leigazolta Trai Turnert. A korábbi harmadik körös guard szuperül kezdte karrierjét a Panthersben, ötszörös Pro Bowlernek mondhatja magát, azonban már 2018-2019-ben is visszaesett a játéka, tavaly a Chargersben pedig kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott. Meglátjuk, Pittsburghben sikerül-e visszatérnie a jó formához.
Mindenesetre a Steelersnél lehet aggódni a támadófal állapota miatt, ugyanis tavaly is elég gyenge volt az egység (leginkább futásblokkolásban), ráadásul a kezdőből négy ember is távozott: Alejandro Villanueva és Matt Feiler a piacon váltott csapatot, Maurkice Pouncey visszavonult, DeCastrót pedig most vágták ki. Gondolhatnánk, hogy a tavalyinál nagyon rosszabb nem lehet, azonban nem érkeztek megfelelő pótlások sem, szóval óriási kérdőjel jelenleg ez az egység.

Legfrissebb cikkeink
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Szegény BigBen…
szegény Najee Harris :(
Vissza a gyökerekhez. Karrierje kezdetén is lábon hordta ki a blitzeket.
Cam-nél is milyen jól működött…
… es Kugler mar nalunk van :)