A Steelers vagy nem tudja, hogyan kell, vagy nem akarja szabályosan jelenteni a sérüléseket. A csapattól nemrég elküldött David DeCastro nemrég azt mondta, hogy a bokáját műteni kell, ugyanis már a tavalyi szezonban is rendre meggyűlt vele a baja, ugyanakkor a fájós boka egyszer sem szerepelt a sérülésjelentéseken.
DeCastro 2020-ban három meccset hagyott ki: kettőt a térde, egyet a hasizma miatt. Ezek alapján a bokája nem zavarta annyira, hogy ne tudjon játszani, ugyanakkor a sérüléseket a szabályok szerint akkor is fel kell tűntetni a riportokban, ha azok nem olyan súlyosak. Mike Tomlint és a Steelerst már 2019-ben büntette meg sérülések eltitkolása miatt a liga (25 és 75 ezer dollárra), de úgy tűnik, hogy ez nem volt elég.
Persze tegyük hozzá, hogy a legtöbb csapat jó eséllyel szintén trükközik a sérülések jelentésével, nem a Steelers az egyedüli. Ettől független a gyakorlat távolról sem helyes, és a ligának illene tennie valamit ellene: ki tudja, milyen komoly sérülések voltak/lehetnek eltitkolva.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások