Az irányítóposzton egyelőre vannak kérdőjelek a Packersnél, de a futóposzton elég jól áll a gárda. Hogy ez önmagában mennyire jó, az más kérdés, de ha esetleg Aaron Rodgers megmakacsolná magát, akkor sokat jelentene egy erős futójáték, és AJ Dillon szerint erre minden adott is.
“Én és Aaron Jones alkothatjuk a liga legjobb RB-duóját. Olyanok vagyunk, mint a villám és a mennydörgés. Mindkettőnknek megvannak a magunk erősségei, tökéletesen kiegészítjük egymást, bármit is kérnek tőlünk, mi képesek vagyunk azt teljesíteni”
– mondta a másodéves futó (via PFT).
Jones tavaly 11 meccsen 1104 yardot és kilenc TD-t szerzett a földön, illetve volt 47 elkapása 355 yardért és két TD-ért. A korábbi második körös Dillon 11 meccsen 242 yardot és két TD-t szerzett, emellett két elkapásból volt 21 yardja, de a futott yardokból 124 yard (illetve az összes TD) a Titans ellen 40-14-re megnyert meccsen jött össze.
Aaron Jones már bizonyította, hogy egy jó játékos, de Dillonból sokat egyelőre nem láttunk. Jamaal Williams távozásával viszont megnyílt előtte az út, idén sokat lehet a pályán. Végre bizonyíthatja, hogy megérte tavaly azt a második kört.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások