A Bears kijelentette Andy Dalton leigazolásakor, hogy ő számít kezdő irányítónak. Aztán jött a draft, a chicagóiak felcseréltek Justin Fieldsért és azt hihettük, ez megváltozik. A csapat vezetői akkor is kitartottak amellett, hogy Fields csak második számú lesz idén, és továbbra is ez a hozzáállás. Most Matt Nagy főedző beszélt erről Chris Collinsworth podcastjében.
“Tudod, hogy megy ez, nem tudsz megjósolni semmit. Bármi megtörténhet még az első fordulóig. De Andy a kezdőnk, Justin a második számú és maradunk ennél a tervnél. Bízni kell a tervben. Reméljük, hogy semmi sem történik Andyvel sérülésügyileg vagy bármi hasonló, de ezért nem tudom 100 százalékra mondani.”
Egy sajtótájékoztatón azt is mondta a főedző, hogy Fields az edzőtábor során nem nyerheti meg a kezdő posztot Daltontól, tehát tényleg úgy tűnik, hogy csak sérülés esetén lesz az első körös újonc a Bears kezdője az első héten – aztán hogy mi történik az következő fordulókban, az jó kérdés.
Nagy egyébként rámutatott arra, hogy Kansas Cityben hasonló volt a helyzet Alex Smith és Patrick Mahomes vonatkozásában, így az számít a követendő példának. A Chiefs persze 10 meccset nyert abban az évben és bejutott a rájátszásba, ám ha Daltonnal nem lesznek sikeresek a szezon igazából bármely pontján, akkor könnyen borulhat ez a terv.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások