Stephon Gilmore szerződése utolsó évébe lépett, a fizetése messze elmarad a top cornerek átlagától, emiatt egyre többen gondolják úgy, hogy a szeptemberben 31 éves védő holdoutra készül. Az elképzelésben van ráció, Gilmore ugyanis eddig a Patriots egyetlen holtszezonbéli programján sem vett részt.
UPDATE: Gilmore nem jelent meg a kötelező minicampen, mivel új szerződést akar.
Gilmore 2017-ben írt alá a Patriotshoz öt évre 65 millió dollárért. Kétszer lett első csapatos All-Pro és háromszor Pro Bowler New Englandben, nyert egy bajnoki címet és 2019-ben ő lett a szezon legjobb védője a ligában. Utóbbi miatt a Patriots adott is neki egy kvázi emelést: a 2021-es fizetéséből 4,5 milliót megkapott 2020-ban (azok után, hogy Bill Belichick állítólag megpróbálta elcserélni).
Az ilyen pénzátcsoportosítások után a játékosok általában új szerződést szoktak kapni a csapatuktól. Gilmore idén mindössze 7 millió dolláros alapfizetéssel rendelkezik, minden bónusszal együtt is legfeljebb 7,911 millió dollárt kereshet. Ez messze van a top cornerek átlagától, és bár tavaly sérülések miatt nem tudott a tőle megszokott szinten teljesíteni, de a 2019-ben az év védőjének választott CB 12-14 millió dollárt jó eséllyel még így is kapna a piacon.
Ma kezdődik a Patriots három napos minitábora. A csapat napi 93 085 dollárra büntetheti meg a játékost.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Holdout történt eddig belichick alatt? Gronk keresztbefeküdt egy tradenek. Butler talán holdoutolt egy kicsit. Mankins közepesen. Volt még?
Nekem is Mankis rémlik a legkomolyabbnak az elmúlt 10 pár évből.
BB-nél holdout?! Na ezt megnézem magamnak!
5 év $65 m, $40 m garantált, $18 m aláírási bónusz, átlag $13 m/év. A szerződése orrnehéz (ami miatt első éveiben 15-16 milliókat vitt haza) ez tény, de miért gondoljuk, hogy alul van fizetve?
na vajon hova postázza BB? Jaguars, Texans, Lions? :)
Texans.
Ahhoz túl jó játékos
“csak ezt ne”
stephon gilmore, immáron a texans újdonsült cornere
Ebbű baj lesz (Gil)more…..
Szerintem jobb cím lett volna: Gilmore cserét kért.
Idén, a foglalkoztatója számára a nem túl magas – 7,9 millás – költségével egy cserére éppenséggel még jó alany is lehet BB nézőpontjából. Jó játékos, idén menedzselhető cap hit-el, talán utolsó alkalommal cserélhetően, amikor még adnak is érte valamit (1 kört biztosan nem). Szóval egy cseréért annyira nem kell küzdenie.
Szerintem hosszabbítási ajánlatot biztosan kapott, de ezt egy trade esetén a cserepartnernek is adnia kell. Szóval vagy az összeg/időtartam szempontjából nem találkoztak az álláspontok, vagy Gilmore akar extra feltétel(eke)t. Pl., hogy ne cserélhessék el az egyetértése nélkül.
vagy:
gilmore a texansba tart
Azért a játékosok ilyenkor megnyalhatják. Hosszú távú szerződést követelnek, amit szinte évente akarnak újratárgyalni és emelést kapni. A kettő együtt nem megy. Kérjen egy évest és minden évben lehet emelni, vagy kössön hosszútávút, cserébe kevesebb a kockázat sérülés vagy gyengébb szezon esetén.
Na ez az az eset, amikor egyértelműen a játékos a pofátlan paraszt! Azt már leszarja, hogy kapott 4,5 millió előleget, és, hogy az aláírási pénz egy része is idénre szól, csak azt is megkapta előre.
@renningan biztos, hogy valid a 7 milliós alapfizetést viszonyítani a top CB pénzekhez, ha az idei cap hitje (OTC szerint) amúgy több, mint 16 millió?