Nemrég az NFL egészségügyi vezetője, Allen Sills azt mondta, hogy a játékosok 65 százaléka kapta meg már legalább az első koronavírus oltását. Tom Pelissero most arról számolt be, hogy ez a szám 68 százalékra emelkedet a tegnapi nappal. Pelissero azt is kiemeli, hogy az amerikai 67,1 százalékos beoltottsághoz képest többen kérték a vakcinát a játékosok közül, és ez különösen szembetűnő a 18-39 évesek közt tapasztalt 53 százalékos arányhoz képest.
Azt is megtudtuk az NFL Network riportertől, hogy már öt csapat átlépte a bűvös 85 százalékos határt, amivel nagyobb enyhítések vezethetők be a szabályozásokat illetően – azt már korábban tudtuk, hogy elérte ezt a határt a Saints, a Dolphins és a Steelers, hozzájuk csatlakozott tehát még két gárda. A játékosok mellett fontos a személyzet beoltása is, és mivel az NFL szinte kötelezővé tette ezt (hivatalosan nem, de a gyakorlatban igen, hiszen különben nem dolgozhatnának együtt személyesen a játékosokkal), így minden első- és második szintre tartozó alkalmazott (edzők, front office tagok, stb) be lett már oltva a csapatoknál.
Nagyban eltérnek egyébként a szabályok az oltott és a nem oltott játékosok esetében, ezekről itt írtunk bővebben:
Ezek a szabályok vonatkoznak az oltott és a nem oltott játékosokra
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Bradyvel mi a helyzet?
Ő gyógyfüveket szed
Füvesember?
“Has Tom Brady Been Fully Vaccinated? Chris Simms Is Reportedly Skeptical and Has a Reasonable Theory” https://www.sportscasting.com/tom-brady-fully-vaccinated-chris-simms-reportedly-skeptical-reasonable-theory/?amp
Csalódás lenne,ha annyi információ birtokában-amennyi neki van-,rosszul döntene.
Ha az egész világon kötelezővé tennék, már rég túllennénk rajta.
“Jóreggelt. Oltással lehet normálisan létezni, oltás nélkül meg jár a szopóálarc”
Jól látod a dolgokat.