A Colts egy harmadik- és egy potenciális első körös pickért megszerezte Carson Wentzet az Eaglestől, de a menedzsment nem tett túl sokat azért, hogy a fiatal irányító dúskáljon a fegyverekben. Legalábbis a legtöbb szurkoló és szakértő szerint, a GM Chris Ballard teljesen más állásponton volt.
“Szerintem sokkal jobb az elkapósorunk, mint ahogy a legtöbben hiszik. TY Hilton még mindig képes nagyon magas szinten játszani, Michael Pittman is nagyon jó lehet, a tavalyi évet igen erősen fejezte be. Mindenki ignorálja Zach Pascalt, pedig szállította a TD-ket az elmúlt két évben, illetve ott van Parris Campbell, aki remekül nézett ki az előszezonban”
– nyilatkozta Ballard az Indianapolis Starnak.
Hilton már 31 éves múlt, az elmúlt két évben 1295 yardot és 10 TD-t tett a közösbe, miközben négy INT-t szereztek róla és volt hét dropja is. A 2019-ben második körös Campbell két szezon alatt 24 elkapást mutatott be 198 yardért és egy TD-ért, nála már az is csoda, ha pályára tud lépni. Pascal három év alatt 1554 yardot és 13 TD-t szerzett, volt nyolc dropja és nyolc INT-t szereztek róla az ellenfelek védői, míg a tavaly második körös Pittman 593 yarddal és egy TD-vel mutatkozott be, a PFF-nél a 96. legjobb WR volt a ligában.
Lehet potenciál ebben az elkapósorban, de az eddigiek alapján azért érthető, ha a többség szkeptikus.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
kicsit olyan mint amikor a packersben számolják az elkapókat: Adams kb másfelet ér, Lazard ha nem sérült már majdnem kitesz egyet, MVS +0,5 ha párosat dobsz a dodekaéderrel, -0,5 ha nem :D
Tonyan is ér egyet a célterületen, meg Jones is kb egyet
Azért egy elkapó általában nem tehet arról, hogy INTeket sterezbek róla, nálam ez nem ront sokat az értékelésén.
akkor ezért nem igazoltak senkit