Még az alapszakasz vége előtt arról szóltak a hírek, hogy Doug Pederson állása biztonságban van a Philadelphia Eagles vezetőedzőjeként, de nem sokkal később mégis menesztették a csapat történetének egyetlen Super Bowl győztes edzőjét. Az 53 éves szakembernek jelenleg nincs állása, de elmondása szerint még szeretne visszatérni az NFL-be.
“Mindig arról beszélek, hogy mennyit lehet a hibáinkból tanulni, szóval ez most egy nagy lehetőség nekem a fejlődésre. Egyértelműen vissza szeretnék térni. Remélhetőleg még kapok lehetőséget arra, hogy egy futballcsapatot vezessek és hasonló sikereket érjek el, mint az elmúlt öt évben”
– mondta Pederson (via 97.5 The Fanatic).
Andy Reid korábbi támadókoordinátora és QB-edzője 2016 és 2020 között irányította az Eaglest. Öt év alatt 42-37-1-es mérleget tudott felmutatni, háromszor juttatta rájátszásba a csapatot, kétszer nyerte meg a csoportját és egyszer bajnoki címet is sikerült nyernie. Bár az utolsó idénye nem volt jó (4-11-1), alighanem lesz még lehetősége a ligában.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások