Nem túl örvendetes manapság erről a posztról beszélni, hiszen a running backek szerelmesei és az advanced statok fanatikusai között nem alakult ki a legjobb párbeszéd a futókat illetően. Előbbieknek valószínűleg ez a cikk sem lesz a kedvence, de megpróbáljuk felkutatni a közelmúlt és a jövő legjobbjait.
Amíg az irányítóknál felhoztam, hogy a karrierjük hossza miatt máshogy kell kezelni őket, és akár egy 27 éves játékos is lehet fiatal, addig a futóknál pont ennek az ellentettje valósul meg. Alig 2-3 év az átlag, amíg ténylegesen csúcsteljesítményt tud valaki nyújtani, valamint sorra jönnek a fiatal titánok, akik a megfáradt társaik helyére pályáznak, így gyakran nincs is ideje egy játékosnak annyi éven át produkálnia. Talán a 2017-es osztály lehet ebben is a kivétel, de láttunk már karón varjút.
Akik uralták a posztot, de kikopóban vannak
Az összes közül talán itt a legfélrevezetőbb az alcím, mert bár az itt szereplő játékosok All-Decade kerettagok voltak, nekik a csúcs az évtized első felében volt inkább. De kétségtelen, hogy olyan örökséget hagytak maguk után, amit a jelenlegi és következő generációnak nem lesz egyszerű megugrania.
Adrian Peterson
Nem gondolnám, hogy különösebb magyarázatra szorul. Érdemi pályafutása gyakorlatilag 2016-ban véget ért, de előtte uralma alá hajtotta a running back posztot, amivel MVP címet is szerzett magának. Közel 15 ezer futott yardjával ötödik az örökranglistán, nem lesz egyszerű őt utolérni, hiszen a pályázók közül a legközelebb Ezekiel Elliott áll hozzá – 8500 yardos lemaradással.
Marshawn Lynch
Statisztikai mutatókban meg sem közelíti Petersont, de ez betudható annak, hogy karrierje a Seattle-be való költözés után indult be igazán. Ha leszűrjük arra a négy idényre, amikor egészséges volt és elejétől végéig lejátszott, 5357 futott yardot kapunk, megspékelve 48 futott hatpontossal. A 2015 utáni időszakot felesleges nézni, bár egyszer visszatért a borzasztó hátfájdalmai ellenére, nem valószínű, hogy még egyszer megszakítja visszavonulását.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
LeSean McCoy
Vele zárjuk ezt a fejezetet, mégpedig azért, mert fenti két kollégájával ellentétben ő nem a “klasszikus” running back volt, hiszen elkapásoknál is kiváló opciónak bizonyult, és nem csak vészmegoldásként kapott passzokat checkdownok során. Azt nem mondanám rá, hogy ő taposta ki az utat ebbe az irányba, de kétségtelen, hogy a jelenlegi trendek kialakításában, amiket manapság egy futótól elvárunk, neki is szerepe volt.
Akikről azt hittük ők lehetnek a kiválasztottak
Az első vázlatban még a lenti hármast írtam volna az előző szekcióba, de úgy gondolom rájuk tökéletesen illik a kiválasztottak jelző, majd a csalódás, hogy végül nem jött össze hosszú távon, és már nem is fog.
Todd Gurley
2017-ben és 2018-ban, amikor Sean McVay playbookja a csúcsra ért, Gurley volt az egyik legnagyobb haszonélvezője. Közel 4000 scrimmage yardot és 40 TD-t szerzett ebben az intervallumban, leakasztott egy OPOY címet, két All-Pro kerettagságot – és az érdemi karrierje itt véget is ért. 2019-re touchdownokban nem, yardokban drasztikusan visszaesett, végül a Rams a borzasztó anyagi helyzete miatt kivágta, de Atlantában sem találta meg a számításait. Jelenleg szabadon igazolható.
Le’Veon Bell
Hiába szállította a ténylegesen klasszis teljesítményt, a Steelers nem érezte úgy, hogy a fél királyságot is oda kellene neki adni az új szerződésének tárgyalásakor. Az idő őket igazolta, de azt sem lehet vitatni, hogy Bell Pittsbughben a liga egyik legdominánsabb teljesítményét nyújtotta. Miután kiülte a 2018-as szezont, azóta Rozsomák módjára csak simogatja ezekről az évekről a képkeretet. A Jetsnél teljes katasztrófa volt, a Chiefsnél meg annál is rosszabb. Ő is szabadon igazolható.
David Johnson
A triumvirátus harmadik tagja, aki úgy tűnt összeolvasztja a running back és slot elkapó posztot, de végül ez is kérészéletű próbálkozásnak bizonyult. Sosem tudjuk meg mi lett volna vele, ha a breakout éve után nem sérül meg rögtön az első fordulóban, de a 2018-as fellángolás óta ő sem találja már a helyét. Ő kivételesen szerződéssel rendelkezik, de egyrészt Houstonban ki lehetne jelenleg állítani egy kezdőt csak running backekből, másrészt a játéka is erősen rozsdás már ahhoz, hogy a jobb futók között emlegessük a nevét.
A jövő reménységei?
A jelenlegi legjobb játékosokat nem feltétlen venném ide, hiába tekinthetjük fiataloknak. Ugyanis mindannyiuk lassan eléri a 3. vagy 4. szezonját, amikor csúcson van, és a sorminta alapján utána már túl sok babér nem terem számukra. Így inkább az eddig kevésbé szem előtt lévő, de óriási potenciálú játékosok közül válogatnék.
Hogy miért van mégis kérdőjel? Mert szerintem egyikükben sincs meg az, hogy akár a Hall of Fame karriert kergessék, nemhogy akár Peterson, Lynch vagy Shady karrierszámait megközelítsék. Nem feltétlen az ő hibájuk ez, de ha egy Gurley-t nem emlegetünk itt két ilyen brutális szezon után, akkor vélhetően őket sem fogjuk.
Cam Akers
Ha már Gurley, azért vele kezdem, mert benne látom a georgiai kollégájához hasonló karrierívet, vagyis egy olyan remek adottságú futót, aki kihasználja a Sean McVay adta rendszer előnyeit. Matthew Stafford megszerzésével sokkal elhanyagolhatóbb lehet a futójáték mint Goff idejében, de Akers passzjátékoknál is használható.
Jonathan Taylor
A Colts támadófala kellő támogatást tudna adni Taylor tündöklésének, bár számomra kicsit csalódás volt a tavalyi idénye, főleg hogy Marlon Mack nagyon korán kiesett, így jobbára vetélytárs nélkül kellett teljesítenie – már amennyire csalódás lehet ~1200 futott yard és 11 futott TD. Látszott, hogy időre volt szüksége felvenni a ritmust, de második szezonjában ő is berúghatja az ajtót.
És ennyi, két játékos. Egyszerűen a mai fociban nem látom azt, hogy a jelenlegi futók az elődök nyomába erednek, amivel hasonló polcra tehetjük a karrierjüket. Nem egy kiemelkedő running back szaladgál a pályán, sokan űrszámokat produkálva, de ha ránézünk az all-time statisztikákra, akkor a kanyarban sincsenek. Hogy szemléltessem, Dalvin Cooknak sikerült kicsit elfeledtetnie Peterson nevét Minnesotában, elképesztően játszik, mégis az all-time futott yardokban mindössze csak a 250. Gondoljunk bele, hogy az ő négyéves teljesítménye csak ide elég, akkor meddig kéne ezt fenntartani, hogy akár a 10 ezres határt elérje (amivel csak a 32. lenne egyébként). Kamara, Barkley vagy McCaffrey például be sem fért a 250-be egyelőre, persze tudjuk, hogy sérülések miatt, de hát ez minden futó karrierjében benne van.
Derrick Henry az utóbbi két évben elnyerte a legtöbb futott yard címét, amivel 5860 karrier yardnál jár – és ennyivel csak a 100. A legjobb helyen a már említett Elliott van, aki 6384 yarddal a 77., holott az első négy évnyi produktumára nem lehetett panasz, és most inkább a bukott kiválasztott, mintsem a reménységek közé tennénk. Ez a cikk leginkább két év múlva lesz érdekes, hogy a most megfizetett futók közül ki hol fog tartani, ne legyünk meglepve, ha a felük már más csapatban játszik – már ha játszik.
[/ppp_patron_only]
“sorra jönnek a fiatal titánok, akik a megfáradt társaik helyére pályáznak, így gyakran nincs is ideje egy játékosnak annyi éven át produkálnia” – szerintem nem a kifáradás az elsődleges oka annak, hogy már nem termelnek annyit, annyi éven át, és az sem feltétlenül, hogy passzorientáltabb lett a liga. Mert jó futójátékra ma is lehet építeni, és lehet sikeres offense-t összerakni, lásd pl. a Ravens-t vagy 49ers-t.
Ami az oka lehet a kikopásnak, hogy kevesebb az igazi bell cow futó, az OC-k inkább RB committee-kben gondokodnak. Mert váltogatni kell a futókat, akár egy meccsen belül, ha van 30 futókísérlet, akkor az RB1 kap max 15-öt, az RB2 6-ot, az RB3 3-at és a maradékot a QB és valamelyik WR futja. Kellenek change of pace RB-k. De ha a Patriots mintáját nézzük, akkor ellenféltől függően kapott nagy meccset más és más futó BB-től. Az egyik meccsen pl. White stílusa volt nyerő, a következőn meg Burkhead-é (igazi fantay gyilkosok voltak :D )
Ennek oka, hogy így nehezebb a védelmeknek is készülni. Persze igen, ez egy olyan poszt, ahol kopnak a játékosok, fáradnak, biztos benne van az is, hogy szeretnék őket megóvni hosszabb távon. De szertintem az elsődleges ok, hogy több futóval változatsabb playbook-ot lehet összerakni, már nem megy az, mint 20 éve, hogy van egy elit futód, kap meccsenként 25 carry-t és lehozza neked a meccset, mert ezt a védelmek megoldják. Ha van egy erőfutód 1st downokra meg goal line szituációkra, de néha beugrik helyette egy gyorsabb RB, aki nem bír meccsenkén 5-nél több carry-t, de ha elszabadul egyszer, az 50+ yardos TD, akkor már nehezebb a feladvány…
múltkor hallottam egy podcastot a pff egyik vezető elemzőjével. pont a futókról beszélt, ahol kifejtette, hogy a futók azért is kopnak gyorsan, mert alapvetően képességekben nincs akkora különbség, mint mondjuk wr és wr között. így könnyebb mindig hozni egy újat draft 4. körében, mert 1 frissebb, 2 sokkal olcsóbb.
szóval kopni nem feltétlen kopnak el, csak egy fiatal is képes hozni a nagyon jó szintet, ráadásul gazdaságosabb.
Nálam ez ok-okozat, valszeg azért is van commitee, mert egyszerűen hamar kopnak a futók, de köszi a kifejtést, részemről elmaradt.
igen, ez lehet egy tyúk-tojás szituáció :D
Bár a kikopás akkor régebben is jelen kellett volna legyen, amikor keményebben ütötték egymást a páyán.
Túlgondoljátok ezt! :D Egyszerűen hiányoznak a korszakos tehetségek. Chester is felsorolt 2 embert a jövő reménységei között, de egyikük sem saját erőből lehet nagyon jó, ha lesz (lásd Gurley).
A jelenlegi játékosok közül CMC és Cook egyszerűen nem bírják az ehhez szükséges terhelést a méretüknél fogva. Talán Henry lehetett volna egy korszakos játékos, de az ő karrierje pedig túl későn kezdődött el ehhez.
Bármilyen furcsa, de Elliot lehet az, aki szép csendben azért odaér és megdöntöget vagy utolér jó pár rekordot.
Nem gondolnám hogy nincsenek korszakos tehetségek, csak az ilyen magasságokhoz olyan szezonok kellenének 6-8 éven át, mint Henry utóbbi kettője, agyontömve labdával. Erre nem sok esélyt látok, és ez nem az RB tehetségének a hiánya. Sőt, vidra jól írja fentebb, igazából túl sok a tehetséges futó, nincs köztük akkora különbség.
Én meg pont fordítva látom. Szerintem sokan összekeveritek a tehetséges futót azzal a jó teljesítménnyel, amit az Oline vagy a playbook biztosít a játékosnak. Az nem tudás és tehetség, hogy ha bárkit odateszünk az RB helyére, akkor majdnem ugyanazt a teljesítményt a csere futó is tudja hozni. Márpedig a 4-5 felsorolt futónál nem látok sokkal több ilyen szempontból pótolhatatlan játékost (talán még Kamara azt kifújt).
“Szerintem sokan összekeveritek a tehetséges futót azzal a jó teljesítménnyel, amit az Oline vagy a playbook biztosít a játékosnak” – oké, de jó OL meg playbook régebben is volt, azt, hogy kevesebb tehetség van meg nem hinném, egyszerű statisztika miatt meg mert egyre népszerűbb a sport és sokan játsszák.
Hát de az, hogy van szerinted 4-5 ilyen pótolhatatlan játékos nem pont azt mutatja, hogy igenis sok generációs tehetség van? :D
A 32 csapatból? Nem! :D
Sok generációs tehetség van mondjuk WR-ből, ahol már nem egy csapatnak 2 vagy esetleg több elit elkapója is van. Sok generációs tehetség van még jelenleg pass rusherből. Futóból szerintem pont, hogy nincs.
Köszi! Kis kiegészítés: Bell lehet, hogy kapott hőn áhított gyűrűt, de azt nem nfl bajnoki címért.
Köszi, mindig azt hiszem, hogy a Chiefsszel bajnok lett, de nem.
Barkley lehetne egy korszakos tehetség,csak túl sérülékeny.Ha megnézitek az első idényét a Giantsben,az valami hihetetlen volt futásban és elkapásban is.És ez nem egy Dallas szintű fal mögött,mint Elliott.Az a fal sem futáshoz,sem passzhoz nem tudott blokkolni.