A Giants és a Browns közös edzéseket tart idén, így Odell Beckham ismét találkozhat a korábbi csapattársaival és főnökeivel (még ha nem is mindenkivel). Ennek apropóján kérdezték meg a GM Dave Gettlemant és a társtulajdonos John Marát, hogy mit gondolnak, megérte-e elcserélni az elkapót. Mindketten úgy gondolják: igen!
Odell Beckham 2018-ban kapott egy 5 éves, 95 millió dolláros szerződéshosszabbítást, ami az első évben 21 millió dollárt fizetett az elkapónak. Miután ezt a pénzt kifizette a csapat, Dave Gettleman elcserélte az elkapót a safety Jabrill Peppersért, illetve a Browns első és harmadik körös pickjéért: előbbiért jött a DT Dexter Lawrence, míg utóbbiért pass rusher Oshane Ximines.
Peppers azóta sem kapott új szerződést, az OTC becslése szerint 3,3 millió dollárt ér a játéka, a PFF szerint pedig a 46. legjobb safety volt tavaly a ligában. Lawrence jó pick volt, top 20-as szintre képes a posztján, bár főleg futás ellen jó, pass rush-ban leginkább csak átlagos. Ximinies teljesen mellé ment: vagy sérült volt, vagy rosszul játszott, jelenleg legjobb esetben is csak 3-4. számú a poszton.
Túlzás lenne azt állítani, hogy olyan nagyon jól járt volna a Giants, bár a Browns sem lehet maradéktalanul elégedett. OBJ ugyan első idényében átlépte az 1000 yardos határt (1035), de nem játszott annyira jól, tavaly pedig csak hét meccsen lépett pályára.
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
Manning barmelyik elkapojat jobbnak volt kepes lattatni,mint amilyen jok valojaban voltak.Es ezzel nem azt akarom mondani,h Beckham nem egy nagyon jo jatekos.Egyebkent a cserebol a Giants jott ki jobban.Kaptunk egy kezdo szintu SS-t,egy a liga legjobbjai koze tartozo DT-t,-aki iden remelhetoleg meg jobb lesz-,es itt van velunk X-Man is.Sporolt a csapat egy rakat penzt es megszabadultunk egy primadonnatol.Mar csak ez utobbi miatt boven megerte a csere.
“Sporolt a csapat egy rakat penzt es megszabadultunk egy primadonnatol.Mar csak ez utobbi miatt boven megerte a csere.”
a cím elolvasáa után bennem is ez fogalmazódott meg
Ja, Peyton 1 zseni volt! 😊
Igen,ő is.
A Washingtonnál meg úgy gondolják, hogy Ők jöttek ki jobban az egészből.
a Dallasnál pedig nem gondolkodnak
És ők gondolják jól.