Könnyen elképzelhető, hogy nem tart majd olyan sokáig a Drew Lock-Teddy Bridgewater párharc, mint gondoltuk. Vic Fangio bejelentette, akár már a Broncos második előszezonmeccse után eldőlhet a csapat kezdő irányítójának a kiléte.
A főedző megjegyezte, hogy Lock egyértelműen jobban lát a pályán, mint korábban, és az általános vélemény is az, hogy a korábbi második körös irányítónak kellene kezdenie már csak a magasabb plafonja miatt is. Ráadásul a Vikings ellen is Lock tűnt a jobbnak: hét passzából öt volt jó 151 yardért és két TD-ért, míg Bridgewater hét jó passzt, 74 yardot és egy TD-t tudott felmutatni nyolc kísérletből.
Bridgewater idén mindössze egy hatodik körös pickért érkezett, tehát nem nagy veszteség, ha padoznia kell. Ugyanakkor nem lennénk meglepve, ha idén kapna kezdőként szerepet.
Legfrissebb cikkeink
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Ha jól olvasom ki Fangio szavait, akkor ez már most eldőlt…
Izgatottan várjuk a döntést… A vikings D csapata ellen egyik se volt rossz, de ha arra gondolok, hogy Teddy még ellenük is a biztosat kereste végig, én őt nem raknám a kezdőbe (Mondom ezt egy semmit nem jelentő meccs és az eddigi szezonjai alapján).
Ha meg arra gondolok, hogy Locknak épp a kiegyensúlyozottsággal volt gondja mindig is, akkor nem biztos, hogy öt messzire dobott labda alapján kellene őt kezdetni, mert menetrendszerűen fog más meccseken ezekbe belehibázni is.
Ez is igaz, de Teddyvel meg ott toporgunk majd 8-9, 7-10, szerencsés esetben egy 9-8-as idénnyel a véleményem szerint, amivel éppen megvan a rájátszás vagy éppen nincs. Hosszú távon előrébb nincs vele a csapat, a középszerűség mocsarában maradnánk, pedig a QB-t leszámítva nagyon jó a csapat. Ennél szerintem egy pocsék szezon és egy elöl lévő pick is jobb, bár idén is az ölünkbe pottyant egy prospect erre kiválasztunk egy CB-t aki nagyon jó, de lehet nem is fog kezdeni a jelenlegi keretben. Lehet mondani, hogy Rogersért ment a játék, de az meg nem jött össze idén. Kicsit messzire eveztem, de a lényeg, hogy szerintem megérné Lockal kockáztatni és max felsülünk de ott egy jó pick, mint a fent említett mérlegekkel zárni.
Nézd, szerintem Teddyvel azért lehet ez jobb 8/9 győzelemnél, mert ő lényegesen kisebb eséllyel ront el komplett meccseket, mint Lock. A keret amúgy van annyira erős, hogy egy átlagos game manager irányító, aki nem csinál hülyeségeket, simán a play-offba vigye. Ugyanez a helyzet volt nálunk (Vikings) Keenummal pár éve.
Ettől még persze az edzői stáb nyilván többet lát, mint mi innét, csak elég indokolatlannak tűnik nekem egy-két bulimeccsen levezényelt drive alapján az elmúlt években egyértelműen gyengébb irányítót kezdőnek jelölni.
szerintem Lockkal sem lenne jó pick egyébként, ilyen kerettel nem fog a Broncos top5ben (de inkább 8ban, 10-ben) végezni egyik QBval sem.