A Rams és a Raiders közös edzéseket tart a héten, ami különösen előbbinek fontos, ugyanis Sean McVay nem hajlandó az előszezonmeccseken játszatni a kezdőket. A riportok szerint akcióból nem volt hiány, de ez aligha tette boldoggá a Los Angeles-ieket.
A két első körért érkezett Matt Staffordnak volt pár rossz és szerencsétlen passza, összesen három INT-t passzolt az edzéseken. Persze ez önmagában semmit nem jelent, pláne annak fényében, hogy a Rams elég lájtosan állt neki a közös gyakorlatoknak, konkrétan semmilyen gameplannel nem érkezett McVay. A főedző ki is emelte, hogy Stafford kvázi végig improvizált és agresszívan próbálta a határokat feszegetni, így összességében elégedett a látottakkal (bár alighanem mindenki jobban örült volna három TD-nek az INT-k helyett).
Ami nagyobb baj volt a Rams oldaláról, hogy a Raiders úgy érkezett meg, mintha éles meccsen lennének. Ez meg is látszott a csapat teljesítményén, biztatónak tűnt a csapat a riportok szerint, de emellett a Las Vegas játékosai rengeteg illegális és sérülésveszélyes ütést is kiosztottak.
“Egyáltalán nem tetszett, hogy ennyire hanyagnak érződött az edzés. Rengeteg szünet volt a szükségtelen dolgok miatt. Persze ez nem csak az egyik oldal hibája, de összességében nem volt jó ezt látni”
– mondta McVay diplomatikusan, de azért kicsit odaszúrva a Raidersnek.
A főedző elsősorban Johnathan Abramre gondolt, aki egy teljesen szabálytalan szerelést mutatott be az abszolút védtelen pozícióban lévő Robert Woodson (ami a meccsen 15 yardos sárga zászlót ért volna), de Richie Incognito is elemében volt, ugyanis volt egy kisebb balhéja Sebastian Joseph-Day-jel.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Még jó hogy hétvégén egymás ellen játszanak… Legalább akkor is pusztíthatják egymást. Még frissek az emlékek, a legagyalágyultabb is emlékszik kinek kellene valamit visszaadni. Aztán lehet körmölni a sérült listát…