Brandon Graham után Brandon Brookst is elveszítette az Eagles, ugyanis a főedző Nick Sirianni az újságírók kérdésére elmondta, hogy IR-re kerül a kiváló guard. Ugyanakkor pozitívum, hogy állítólag megúszta a season-ending sérülést, így szerencsés esetben csak három mérkőzést kell kihagynia mellizomsérülés miatt.
Brooks 2012-ben a Texans harmadik köröse volt, de az újonc szerződése lejárta után nem tartott rá igényt a csapat. Nem mintha rossz lett volna, de az elit szintet sem ütötte meg, bár az Eagles így is adott neki egy évi 8 millió dolláros szerződést. Philadelphiában ugyanakkor sikerült szintet lépnie, 2017 és 2019 között nem sok jobb guard volt nála, ami egy 4 éves, 54,2 milliós szerződésben csúcsosodott ki.
A hosszabbítás óta ugyanakkor rájár a rúd a falemberre. 2020-ban az egész szezont kihagyta és egyelőre az idei szezonja sem úgy alakul, ahogy az Eaglesnél remélték. A helyét a második körös Landon Dickerson veheti át, akitől sokat várnak Philadelphiában – ő eredetileg center és Jason Kelce jövőbeni helyettese lesz, de most guardnak fog beugrani. Az újonc falember a 49ers ellen elég gyengén teljesített beugrósként.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót