Junior Seau egy kis samoai szigetről származik, mégis hatalmasat robbantott az NFL világában. Mindössze egy egyetemi szezon után már vitték is a profik közé, megreformálta a posztját és egészen új utat mutatott a jövő linebackerei számára. Igazi példakép volt sokaknak és 20 lejátszott évéből 12-ben Pro Bowlra nevezték, kilencszer volt All-Pro. A sikeres karriernek ugyanakkor ára volt: eltitkolt agyrázkódásai és súlyos agykárosodása miatt maga vetett véget az életének.
Seau 1969. január 19-én született, ötödik gyermekként a családba. Egy nagyon kicsi lakásban éltek a szüleivel és testvéreivel, Amerikai Szamoán. Ez egy kis sziget, amely az Egyesült Államok alá tartozik, de annak nem része. Öt kis sziget alkotja és azon a részen, ahol Seau és családja élt, mindössze 500 másik ember lakott. Junior 5 éves volt, amikor San Diegóba költöztek, és csak ekkor kezdett el angolul tanulni, egészen addig szamoai volt a nyelve.
A középiskolában igazi sztár volt. Kosárlabdázott, a futócsapat legkiemelkedőbb tagja volt és természetesen a foci is nagyon jól ment neki. Tight endet játszott támadók között, és linebackert a védelemben, vagyis a labda mindkét oldalán megcsillogtathatta tehetségét. Ezt rengetegen észre is vették és Avocado Offensive MVP of the Year elismerésre is jelölték, amikor csapatával bejutottak a San Diego 2A bajnokság rájátszásába. Sok egyetem ajánlott a fiatal tehetségnek ösztöndíjat, végül pedig a University of Southern California mellett döntött.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások