Egy jó és egy rossz hírt kaptak a 49ers szurkolói: a jó az, hogy Jimmy Garoppolo végre 100 százalékos és vissza tud térni a pályára, a rossz pedig az, hogy Trey Lance még a padra sem tud leülni a Colts ellen. Ez természetesen azt jelenti, hogy Garoppolo fog vasárnap kezdeni – bár ez nem akkora meglepetés, mivel korábban Kyle Shanahan azt mondta, hogy egészségesen továbbra is övé a kezdő poszt.
A 49ers jelenleg 2-3-as mérleggel áll, miközben a csoportban a Cardinals még veretlen (6-0) és a Rams is csak az Arizonától kapott ki (5-1). Nagyon kell tehát a győzelem a Colts ellen, és az eddigiek alapján erre talán Garoppolóval van nagyobb esély. A lassan 30 éves irányító 3,5 meccsen 925 yardot, öt TD-t és két INT-t passzolt 66,1 százalékos pontossággal, míg Lance 1,5 találkozón 349 yardig, két TD-ig és egy INT-ig jutott 51 százalékos passzpontosság mellett.
A helyzetet nehezíti, hogy az elit LT Trent Williams sem tud pályára lépni, így Kyle Shanahan minden mágiájára szükség lesz a héten.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Jó hír…És a második negyedtől ki játszik? Galoppló üvegtestét ismerve… A kitűnő Sudfeld!🤐 Nehogy meglepjen mindenkit… 🤐