Connect with us

Hír

Nemrég még az NFL-be sem kellett, most a meccs hőse lett

Nick Chubb és Kareem Hunt kiesésével a harmadik számú futójával kellett kiállnia a Cleveland Brownsnak a Denver Broncos elleni csütörtök esti rangadón. A szinte ismeretlen D’Ernest Johnson pedig nem semmi produkcióval hálálta meg a bizalmat!

Johnson élete első kezdő meccsén 22-szer kapta meg a labdát a földön, ebből pedig 6,6 yardos átlaggal szállított 146 yardot plusz egy hatpontost (illetve volt két elkapása 22 yardért). A Next Gen Stats adatai alapján a 22 futásából 15 esetben hozott több yardot, mint az elvárható lett volna, ami az NGS létezése, azaz 2018 óta a második legmagasabb százalékos arány egy meccsen (minimum 20 futás). A várhatóhoz képest +53 yardot termelt Johnson, úgyhogy bőven hozzátette a magáét a támadófal remek munkája mellett is a Browns győzelméhez.

Johnsonnak érdekes a sztorija egyébként. A South Florida egyetemre járt, majd 2018-ban draftolatlan volt, és ugyan a Saints meghívta az újonc edzőtáborába, a 90 fős rosterre nem sikerült felférnie. Ilyenkor a legtöbbeknek véget is érhet az NFL-álom, és Johnson is alacsonyabbra adta a mércét. A következő tavasszal indult el az AAF (Alliance of American Football), mint kvázi fiókliga az NFL-hez, Johnson pedig minden csapatnak írt egy üzenetet, hogy ki ő és hogy szívesen játszana náluk, kipróbálná magát a ligában. Az Orlando Apollos adott neki lehetőséget és nyolc meccsen 592 scrimmage yardot szerzett, a csapata egyik legjobbja volt.

A 178 centis, 94 kilós futó ezután meghívást kapott a Browns edzőtáborába és be is verekedte magát az 53 fős keretbe. Visszahordóként és sokadik számú futóként használták, 2019-ben mindössze négy futása volt 21 yardért és hat elkapása 71 yardért. Tavaly kapott először egy kicsit nagyobb szerepet, amikor Nick Chubbnak négy meccset ki kellett hagynia sérülés miatt, akkor Kareem Hunt mögött volt tehermentesítő, és a Cowboys elleni találkozón 13 futásból 95 yardot szerzett, ami eddig a legjobb mérkőzése volt. Sőt, azon a meccsen több futott yardot hozott össze, mint 2019-ben és 2020 többi meccsén összesen.

Most a Broncos ellen pedig élete első kezdő meccsén óriásit villantott és hatalmas szerepe volt abban, hogy a Cleveland megnyerte a találkozót.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-10-22 10:48

Csak nehogy lemerüljön a telója éjszaka…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x