Általában nincs szerencsénk a Hálaadás napi párosításokkal, mert rendszerint vagy rossz vagy rossz formában lévő csapatok összecsapásait szoktuk kapni. Az előjelek most sem a legjobbak, mert a hat résztvevő gárda a hétvégén egy acélos 0-6-os mérleget és -72-es pontkülönbséget tudott összehozni. Ha ez nem lenne elég, akkor szokás szerint a rövid hét miatt több fontos játékos összedrótozása sem sikerült, így nem a legerősebb keretekkel láthatjuk a csapatokat.
Chicago Bears @ Detroit Lions – a csúf
Időrendben a csúf párosítással kezdünk, mert nehéz másnak titulálni azt, amit az NFC North résztvevő gárdáitól feltehetőleg kapni fogunk. A jelenleg nyeretlen Lionshöz látogat az Andy Daltonnal felálló Bears.
Múlt hét végén még arról szóltak a hírek, hogy Jared Goff aligha fogja vállalni a játékot, de Tim Boyle teljesítményét látva mégis arról szólnak a pletykák, hogy a csapat megpróbálja megszabadítani a nézőket egy hasonló merénylettől. Na nem mintha Goff személye egycsapásra megmentené a mérkőzést, de a Lions cseréihez képest még őt is üdítő nézni.
Már csak azért is, mert várhatóan marginális szerepe lesz a passzjátéknak a hazaiak gameplanjében. Egyrészt mert elképzelésük sincs, hogyan kellene rendes irányító, elkapók és playbook nélkül ezt művelni, másrészt pedig a futójáték sokkal jobban működik. Az elmúlt két találkozón közel 400 yardot tettek meg a földön az Oroszlánok és nem csak azért, mert sokat futottak, hanem hatékonyan is tették mindezt. Hat yardos átlag felett cipelték a labdát, melyből mind a támadófal, mind a futók kivették a részüket.
Kezdjük a támadófallal, amely az egyik üde színfoltja a Lions játékának. Az O-line tagjai az elmúlt két találkozó alkalmával olyan jól söpörtek, hogy az első kontaktig a csapat futói a hetedik legtöbb yardot tették zsebre az elmúlt két meccsen, emellett passzblokkolásban is feljavultak. Mindössze 10 nyomást engedtek a Steelers és a Browns ellen összesen, amelynél csak két csapat volt jobb ezen időszak alatt (a sok futás segített ebben azért jócskán).
A Bears elvesztette Khalil Macket egész idényre, így talán várható, hogy a hazaiak hasonlóan eredményesen dominálják majd a line of scrimmage környékét. Ugyan Robert Quinn meglehetősen jól fel tudott lépni a sztár pass rusher távollétében, a Ravens ellen konkrétan karrier napot tartott (7 nyomás, 4 sack, 2 negatív yardos szerelés), de a Bears futásvédelme inkább középmezőny, főleg a sebezhető, sok elrontott szerelést engedő linebacker sor.
A Lions támadófala mellé persze kell a futók jó teljesítménye is. Különösen D’Andre Swiftet lehet kiemelni, aki az elmúlt két meccsen termelt közel 400 yardból egymaga vállalt 266 egységet, és kirobbanó formában van.
Ha a túloldalra tekintünk, szintén leginkább a futójátékra helyeződhet a hangsúly. Justin Fields a hétvégén sérülést szenvedett és nem tudja vállalni a játékot. A helyére beálló Andy Dalton ugyan dobott két hosszú touchdownt (ebből az egyik egy screen volt), de ezt leszámítva momentuma sem volt a csapatnak. A felkészülést a rövid hét nem könnyíti meg, így nem gondolom, hogy Dalton komfortos lesz majd a pályán.
Ami a nehézséget okozhatja, hogy a Bears futójátékot az elmúlt időszakban Fields megiramodásai nagyban támogatták, most pedig ez az elem kikerül a repertoárból. A visszatérő David Montgomery ugyan stabilan teljesít, a Ravens ellen szerzett 58 yardjából például 33-at kontakt után szerzett és két 10+ yardos futása is volt. A legnagyobb nehézséget a támadófal gyengélkedése okozza, ugyanis a Lionsszel ellentétben ők a legrosszabb tízben vannak, ami a futók első kontaktig terjedő yardjait illeti.
Így pedig kénytelenek lesznek a vendégek némileg a passzjátékot is beindítani. A gond, hogy az egyetlen igazán veszélyes fegyverük Darnell Mooney. A fiatal elkapó 571 yardja és három touchdownja is a legtöbb a csapaton belül, de az edzőknek meg kellene találni a módot, hogy másokat is bevonjanak a passzjátékba. Leginkább a két speedster elkapó kezébe kellene juttatniuk a labdát közel a line of scrimmage-hez, Jakeem Grant és Marquise Goodwin nem a legprecízebb játékosok, de a sebességük pont elég ahhoz, hogy a sokat hibázó Lions védelemben kárt tegyenek.
A meccset végső soron úgyis az dönti el, hogy melyik támadósor tudja kevesebb hibával lehozni a találkozót és melyik védelem tud labdaszerzések formájában megvillanni. Egy kevés pontos, egyáltalán nem látványos találkozóra van kilátás.
Las Vegas Raiders @ Dallas Cowboys – a rossz
Három héttel ezelőtt ez a két gárda szinte a két konferencia legjobb formában lévő csapata volt és megállíthatatlanul tört előre csoportja megnyeréséért. Azóta azonban a Raiders teljesen megtört, az elmúlt három fordulót egyaránt vereséggel és közel kilátástalan játékkal zárta, miközben a Cowboys ugyan maradt a csoportja élén, de kétszer is megsemmisült az addig megállíthatatlannak tűnő támadósor.
A rossz hír a nézők és a hazaiak számára, hogy Amari Cooper mellet CeeDee Lamb is kihagyja ezt a találkozót, így Dak Prescott célpontjai váratlanul nagyon leszűkültek. Michael Gallup ugyan visszatért és pár fontos elkapást be is mutatott, de az látszik, hogy még nincs csúcsformában, rajta kívül pedig nagyon inkonzisztens a Cowboys elkapószekciója. Példának okáért a három nagyobb nevű WR összesen öt elejtett labdával rendelkezik a szezonban, miközben a többiek feleannyi target szám mellett is kétszer ennyivel. A Chiefs ellen a Noah Brown-Cedric Wilson duó például rögtön ötöt abszolvált.
Kellen Moore eddigi legnagyobb tesztje előtt áll, ugyanis főleg a futójátékra és a tight end játékra alapozva kellene jól működő támadójátékot kialakítani. Előbbi problémát tetézi, hogy Ezekiel Elliott a Chiefs ellen kisebb sérülést szedett össze és bár minden valószínűség szerint tudja vállalni a játékot, nem lesz 100%-os állapotban.
Mindenesetre a 133.8 yardot átlagoló futójáték az ötödik legjobb a ligában, a Raiders futásvédelme ellenben a negyedik legrosszabb 132.1 yardot engedve mérkőzésenként, szóval a hazaiaknak illene a földön működőképes mérkőzést összehozni. Ez még Elliott részleges sérülése mellett is sikerülhet, mert nem egyedül alkotja az RB sort Dallasban. Tony Pollard ugyan yardokban elmarad az első számú futótól, de futásonkénti yardátlagban és kontakt utáni yardokban például veri is Zekét.
A túloldalon már kevesebb jó dolgot lehet kiemelni támadóoldalon. Derek Carr nagyon elveszettnek tűnik az elmúlt időben, Henry Ruggs elvesztése fájdalmasabban néz ki, mint azt az ember gondolta volna (na meg persze Grudené is). A speedster elvesztéséig Carr passzainak 16%-a ment 20 yardon túlra, azóta csak 11%. Szinte teljesen kezd kikopni a mélységi játék a Raiders playbookjából és ezzel együtt a hatékony haladás is. Ami szintén hatalmas probléma, hogy Grudennel az oldalvonal mellett a Raiders a liga egyik legeredményesebb csapata volt harmadik downoknál, 41.4%-át oldották meg ezen helyzeteknek. Azóta? Közel ligautolsók, mindössze 25%-os konvertálási rátával.
Amiben a vendégek bízhatnak, az a védelmük, különösen a defensive front. Max Crosby 66 nyomással minden más védőjátékosnál több nyomást generált már az évben, méghozzá nem kicsi különbséggel. Csak viszonyításképpen a második egy bizonyos Myles Garrett 54-gyel, a félelmetes Aaron Donald pedig 42-vel áll. Nem mellesleg egy másik Raiders játékos, Yannick Ngakoue ennél pont eggyel többet, 43-at generált eddig. Ez a páros tehát félelemben tarthatja a Cowboys támadófalát (Tyron Smith játéka lehet kulcskérdés ebből a szempontból) és ha már a Raiders nem fog tudni szépen játszani, arról tehetnek, hogy a Cowboys játékát is rossz legyen nézni.
Buffalo Bills @ New Orleans Saints – a jó
A Bills és a Saints is jókora verést kapott a hétvégén, mégis úgy gondolom, hogy ez a két csapat játszhatja a leglátványosabb mérkőzést a hétvégén. Egyszerűen azért, mert a két leginkább támadókompetens edzői gárda ezen a mérkőzésen lesz. Brian Daboll gépezetébe helyenként porszem kerül, de a Bills offense idén is képes lehengerlő játékra.
A Saints ellen abszolút a passzjáték kerülhet előtérbe, mivel a Saints védelem futás ellen jó (bár ez az Eagles ellen nem látszott) és mert az ő futójátékuk amúgy sem acélos. Ellenben a passzjáték. Josh Allen az eddig eltelt fordulók alatt a második legtöbb 20+ yardos bombát eresztette el (49), de ebből neki volt a legtöbb sikeres (25) és messze ő szerezte a legtöbb yardot (872) is. A Saints passzvédekezés a 11. legrosszabb idén, közel 260 yardot engednek átlagban mérkőzésenként. Marshon Lattimore ismét gyengébb szezont hoz, már 655 yardot engedett, melyből 254 elkapás után született és már öt touchdownt húztak le mellette. Hogy mi ezzel a legfőbb baj? Hogy még így is ő a legjobb cornere a csapatnak.
Ahol a Saints gondot okozhat a Billsnek, az a támadófal. Daryl Williams például a Colts ellen négy nyomást engedett és most a Cameron Jordan, Marcus Davenport kettőssel nézhet farkasszemet, akik együtt már több mint 50 nyomásnál járnak. Jordan egyébként 98.5 sacket szerzett karrierjében, így egy jobb mérkőzéssel átlépheti a 100 sackes álomhatárt.
A túloldalon kevésbé az egyéni megvillanásokban lehet bízni, sokkal inkább a rendszerben. Sean Peyton nem képes varázsolni Trevor Siemiannal, de egy működő koncepciót kitalálhat. Ennek az alapja a futás lehet még Kamara nélkül is. Mark Ingram sokadvirágzását éli a csapatnál. 205 yardjából 163 kontakt után született és 4,6 yardos futásonkénti átlaga jobb Kamaráénál is. A Bills futás elleni védelme a Colts ellen elégtelenre vizsgázott és ezt lovagolhatja meg a hazai csapat.
A gond ezzel, hogy nem nagyon tudják megtámogatni passzjátékkal, ugyanis lassan nincs már épkézláb elkapni tudó játékosa a csapatnak. Ezúttal Adam Trautman esett ki legalább egy hónapra, 400 yard felett mindössze a mindenes Deonte Harris van, aki leginkább sebességéből él. Talán Tre’Quan Smith-ben bízhatnak a szurkolók a leginkább, aki visszatérése óta 205 yardot és 2 touchdownt szerzett.
Amennyiben a Saints nem kerül nagy hátrányba az elején és Siemian vigyáz a labdára, úgy egy látványos és jó mérkőzést láthatunk Hálaadás zárásaként.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások