Connect with us

Érdekességek

Daniel Jones még nem tudott főműsoridőben nyerni karrierje során

A Giants hétfő éjjel lép pályára a Buccaneers ellen és megpróbál majd megszakítani egy elég rossz szériát. A New York-iak ugyanis 9 mérkőzés óta nem tudnak főműsoridőben nyerni (tavaly 8 pontos előnyről kikaptak jelenlegi ellenfelüktől, a Bucstól is). Ebből hétszer Daniel Jones volt a csapat irányítója, aki tehát karrierjében még egyetlen egyszer sem tudott esti meccset nyerni, ráadásul az NFL történetében ő az egyetlen QB, aki első hét primetime mérkőzését elvesztette.

Egész pontosan így néz ki a sorozat:

  • 20-17-es vereség a Chiefs ellen 2021. november 2-án
  • 30-29-es vereség a Washingtontól 2021. szeptember 12-én
  • 25-23-as vereség a Buccaneerstől 2020. november 2-án
  • 22-21-es vereség az Eaglestől 2020. október 22-én
  • 26-16-os vereség a Steelerstől 2020. szeptember 14-én
  • 35-14-es vereség a Patriotstól 2019. szeptember 10-én
  • 37-18-as vereség a Cowboystól 2019. november 4-én

Az utóbbi négy vereség szoros volt, hiszen három ponton belüli volt, de Brady vezette csapattól már kétszer is kikapott főműsoridőben Jones. Szerinte egyébként nincs közös pont ezekben, azon kívül hogy a Giants egyébként is elég sokszor kapott ki, mióta ő csatlakozott a csapathoz.

A Giants egyébként bye weekről érkezik, tehát extra felkészülési ideje volt a stábnak és a játékosoknak, ráadásul a sérülteknek is több ideje volt felépülni. Ha most nem sikerül nyerni, akkor ez a nyeretlenségi sorozat átmegy majd 2022-re is, ugyanis a Giantsnek nincs több főműsoridős mérkőzése idén (hacsak nem rakják át őket oda a szezon végén, de a jelenlegi mérlegük alapján ez nem túl valószínű).

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x