Az izgalmas szó erős túlzás, de mindenképp látványos meccset láttak azok, akik fennmaradtak péntek hajnalban. A Colts praktikusan hozta a kötelezőt (vagy a Jets szerint nem PO-contender), míg a New Yorknak maradt a tisztes helytállás a harmadik számú irányítóval.
A mérkőzés egy Jets punttal kezdődött, bár már ekkor érezni lehetett, hogy ebből lesz valami, mivel ez a puntolás is nyolc play után következett. A Colts egy TD-vel kezdett, amire egy hatpontos volt a válasz a Jetstől és itt elszabadult az indianapolisi pokol.
A második negyedre a Jets elveszítette Mike White-ot, és bár Josh Johnson összességében nem játszott rosszul, két negyed kellett hozzá, hogy belejöjjön a játékba (vagy mondhatjuk úgy, hogy két negyed kellett ahhoz, hogy a Colts annyira elhúzzon, hogy már ne érdekelje őket, mit csinál Johnson). Eközben a Colts csak a második negyedben feltett 21 pontot a táblára és 28-10-es előnnyel mehetett a szünetre.
Az Indianapolis ezután még nem dőlt hátra, rögtön egy 83 yardos drive-val kezdett, de a TD elmaradt egy sikertelen negyedik kísérlet miatt. Ez volt a Jets védelem egyetlen értékelhető megmozdulása az egész találkozón, a következő két drive-ból ugyanis TD-t szerzett a Colts és 42-10 után már nem is nagyon erőltette. A Jets offense csak ezután mutatott életjeleket, ami három TD-ben és egy szerencsétlen red zone INT-ben csúcsosodott ki, ezzel kialakítva a 30-45-ös végeredményt. Ugyan egy pillanatig nem volt kétséges a győztes csapat kiléte, de a Jets legalább azt elintézte, hogy ne legyen teljesen unalmas az utolsó negyed. Tanulságok.
- Zach Wilson a Jets legrosszabb irányítója
Ugyan Joe Flaccót még nem láttuk a pályán, de az elmúlt két meccs alapján egyértelműen kiderül, hogy jelenleg az 1/2-es újonc a leggyengébb a Jets rosterén, pedig Mike White és Josh Johnson jelenti a konkurenciát. Persze nem könnyű egy alapból nem túl erős csapatban rögtön villogni a BYU-ról érkezve, még biztos brutálisan gyors számára az NFL, de az tény, hogy amennyiben a Jets meccseket akar nyerni, úgy jelenleg nem Wilson a legjobb választás hozzá (a fejlődése szempontjából viszont neki kell kezdeni, szóval ez ilyen ambivalens marad a szezon hátralévő részére).
.@Kroft86 JUST MOSS'D HIM. 😳@nyjets | #TakeFlight
📺: #NYJvsIND on NFLN/FOX/PRIME VIDEO
📱: https://t.co/LjvhBLTVnB pic.twitter.com/ksWyORqcvI— NFL (@NFL) November 5, 2021
Ami az említett QB-kat illeti. White 7/11, 95 yard és egy TD után sérült meg – mióta ő a kezdő, a Jets minden alkalommal (kétszer) szerzett TD-t az első negyedben, míg ez Wilsonnal egyszer sem jött össze. Utána Josh Johnson következett a sorban, aki bár csak a garbage time-ban kezdett el értékelhetően játszani, legalább ott sikerült: végül 317 yardot és három TD-t passzolt egy felpattanó INT mellett.
- A gyenge védelmek ellen már megy Wentznek
A futójáték már az első negyedben átlépte a 100 yardot, így Wentz teljesen nyugodtan, kvázi teher – és a védőfaltól érkező nyomás – nélkül játszhatott. Meg is látszott ez a teljesítményén, 272 yardot és három TD-t passzolt, miközben nem rémlik olyan megmozdulása, ami kifejezetten rossz vagy turnover esélyes lett volna. A Colts jelenleg 4-5-ös, van esély a rájátszásra, és ha az nem is feltétlenül jön össze, jó eséllyel végig versenyben marad a csapat, így a QB játszani fog, vagyis az Eaglesnek kinéz egy első kör jövőre.
BIG MAN TD! 🗣️🚨🗣️🚨@Colts | #ForTheShoe
📺: #NYJvsIND on NFLN/FOX/PRIME VIDEO
📱: https://t.co/LjvhBLTVnB pic.twitter.com/JmvUB28EH4— NFL (@NFL) November 5, 2021
- Elijah Moore nagy napja
A Jets offense-ből a QB-kon kívül Elijah Moore játszott még annyira jól, hogy érdemes kiemelni. Az újonc elkapó nyolc felé szálló labdából hetet elkapott 84 yardért és két TD-ért, karrierje legjobb meccsét hozta. Mellette csak átlagos teljesítmények voltak, illetve említsük meg a korábbi második körös Denzel Mimst, akinek öt targetből egy elkapás jött össze 20 yardért és bántóan nem tud vele mit kezdeni a Jets stábja (vagy ő ennyire rossz). A védelemről lehetne még beszélni, de semmi sem foglalja össze jobban, milyen rossz volt Robert Saleh egysége, mint az, hogy 45 pontot tett fel a Colts a táblára.
- Lehengerlő Colts futójáték
Az indianapolisi futójáték már eddig is a legjobbak között volt és ez ismét bizonyosságot nyert. Jonathan Taylor 9,1 yardos átlaggal szerzett 172 yardot és két TD-t, ezzel jelezve, hogy ő kész átvenni a Derrick Henry sérülése miatt keletkezett űrt. Nemcsak neki volt jó meccse, ugyanis Nyheim Hines is feltett 74 yardot és egy TD-t hat futásból, mindenki mással együtt pedig kereken 260 yardot és három TD-t jegyzett a Colts futójátéka (Wentz ugyebár 272 yardnál és három TD-nél állt meg a levegőben).
JONATHAN TAYLOR CAN’T BE STOPPED
pic.twitter.com/HgIJ03TyNI— PFF (@PFF) November 5, 2021
Ami a védelmet illeti: 30 engedett pont után nehéz dicsérni egy egységet, de ameddig egy kis esély is volt a vereségre, addig rendben volt a defense. Darius Leonard megszerezte a negyedik kiharcolt fumble-jét, Taylor Stallworth két sacket gyűjtött, a fal rendszeresen képes volt nyomást generálni – akadtak jó teljesítmények. Egy jobb csapat ellen ez nem biztos, hogy elég lenne, de most oké volt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ezek a mai fiatalok… Pár meccs, oszt rögtön lesérülnek…. Pedig nem is ütik őket már annyira.
“Az indianapolisi futójáték már eddig is a legjobbak között volt és ez ismét bizonyosságot nyert. Jonathan Taylor 9,1 yardos átlaggal szerzett 172 yardot és két TD-t, ezzel jelezve, hogy ő kész átvenni a Derrick Henry sérülése miatt keletkezett űrt. ”
Ezek szerint Taylort eladják a Titansnek? Vagy miről beszélsz?
mint a liga legjobb (legtöbb yardot/td-t hozó?) futója, gondolom én
Szerintem jó kis meccs lehetett volna, ha White nem sérül meg. A Colts továbbra is jó csapat, sokkal jobb mint a mérlege. Pazar a fal, kívalóak a ftók, Wentz sem rossz, egy jó TE eléggé hiányzik. A védelem közepeske. Megkockáztatom, simán PO, és mégott is akár egy győzelem.
White kifejezetten reményt keltő, az eddig gyalult O koordinátorról is kiderült, hogy van benne spiritusz, hát a védelem az értékelhetetlen. Majd jövőre, talán nem kell QB-t húzni.
Vannak azok a meccsek, ahol már előre tudod, hogy meg fogsz elégedni az FK!-cikk elolvasásával meccsnézés helyett, és ezen a 75 szerzett pont sem változtat.
Én White miatt megnéztem az összefoglalót, miután megsérült már a végét vártam.