A Jaguars pár hete kirúgta Urban Meyert, az új szabályoknak köszönhetően pedig a tegnapi naptól kezdve a csapat elkezdheti keresni új főedzőjét. A HC-váltás azonban nem jelenti, hogy a teljes rezsimet lecserélik, ugyanis a general manager Treent Baalke részt fog venni a főedző-keresésben és megtartja állását – számol be Ian Rapoport. Mind Baalke, mind az új HC a tulajdonos Shad Khannak felel majd a jövőben.
Nagyon furcsa döntés, több dolog miatt is. Egyrészt Baalke-t gyakorlatilag Urban Meyer nevezte ki, és nem is övé volt az utolsó szó a döntésekben. Másrészt Baalke-nak nagyon rossz a múltja GM-ként, főszerepet játszott a 49ers leépítésében, így pedig bármilyen komoly feladatkört rábízni badarság.
Ráadásul ezzel limitálják is a főedzői jelöltek körét, hiszen sokan nem akarnak majd vele együtt dolgozni, vagy épp a saját emberüket szeretnék hozni general manager pozícióba, akiben megbíznak és akivel hasonlóak a nézeteik a fociról. Így viszont csak olyan jelölteknél lesz esélyük, akiknek rendben van az, hogy Baalke-val kell együtt dolgozniuk.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
A jaguars meg a giants tulaja együtt itta magát hülyére?