Az első körös újonc Justin Fields továbbra sem tud pályára lépni a sérült bordái miatt, így ismét Andy Dalton lesz a Bears kezdő irányítója, jelentette be Matt Nagy. A veterán irányító az előző héten győzelemre vezette a csapatot a Lions ellen, míg most a Cardinals ellen próbálhatja meg életben tartani a Chicago rájátszás-esélyeit.
Dalton kezdőként lépett pályára az első héten, de abban nem sok köszönet volt a Rams ellen. A következő fordulóban a Bengals ellen is ő vezette a Bears támadósorát, de megsérült és Fields bebiztosította magának a kezdőposztot. Ezt követően csak a Ravens elleni meccsen a 11. héten lépett újra pályára, akkor is csak az újonc sérülése miatt. Beugróként két TD-vel és 201 yarddal nyitott (még ha nem is feltétlenül az ő érdeme volt a jó statisztika) és mivel Fields a Lions ellen nem tudta vállalni a játékot, így ismét az övé volt a főszerep: 317 yarddal, egy TD-vel, egy INT-vel és egy game winning drive-val vette ki a részét a sikerből.
A Cardinals természetesen jóval nehezebb ellenfél lesz a Lionsnél, pláne úgy, hogy Allen Robinson továbbra sem bevethető, ráadásul Marquise Goodwin és Damien Williams sem fog játszani.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Emberek, ha a Répa kezd, akkor leverjük a Cardinalst!