Connect with us

Hír

Taysom Hill sérülése hasonló, mint Russell Wilsoné, de kevésbé komoly

A Saints újdonsült kezdő irányítójának, Taysom Hillnek a Cowboys elleni csütörtök esti rangadón megsérült a dobókezén a középső ujja. Az első hírek szerint elszakadt egy ín az ujjában és azt hihettük, hogy műtétre szorul, de erre még nem fog sor kerülni, hanem Hill megpróbál a sérülésével együtt is játszani – írja Adam Schefter.

Úgynevezett mallet finger sérülése van, tehát az ujjának a vége nem előre, hanem befelé, a tenyér felé fordult. Russell Wilsonnak is ilyen nyavalyája volt és neki egy hónapot kellett kihagynia, azonban Hillé kevésbé súlyos, így nem kell műtéttel kezelni. Ez pedig azt jelenti, hogy ennek ellenére is igyekszik majd pályára lépni az irányító.

Hill hozott egy kiszámíthatatlanságot a Saints támadósorába és a futásai nagyon is jól működtek (11 futás, 101 yard), azonban a második félidőben a sérült ujja miatt is a passzai borzaszóak voltak (19/41, 264 yard, 2 TD, 4 INT, de ebben volt például egy hosszú Deonte Harris TD, ami jelentős részt elkapás utáni yardokból állt), így kikapott a Saints a Cowboystól.

A Saints a Jetsszel játszik a 14. fordulóban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!