A Jaguars nemrég kirúgta Urban Meyert, így a csapatnak most bőven van ideje új főedzőt keresni. Egyelőre nincsenek hírek konkrét jelöltekről, azt ugyanakkor többen is megerősítették, hogy az 1/1-es Trevor Lawrence-nek lesz beleszólása abba, ki legyen a gárda új mestere.
Meyert a Jaguars még bőven a 2021-es draft előtt nevezte ki, dedikáltan azzal a céllal, hogy az egyetemi tapasztalatainak köszönhetően könnyen megtalálja az összhangot a későbbi 1/1-essel és olyan környezetet tud számára teremteni, amiben zavartalanul fejlődhet. Ebből idén semmit nem láttunk, Lawrence semmilyen módon nem volt támogatva, így ezt az évet ilyen tekintetben el is lehet engedni.
A Jaguarsnak jövőre 70 millió dollárnyi költőpénze lesz, ami a harmadik legtöbb a ligában, a tulajdonos türelmes (Meyert is már rég ki kellett volna rúgni és félő volt, hogy kap még egy esélyt), illetve jelenleg az 1/1-es pick is a csapaté, ami már önmagában is vonzó lenne bárkinek, ráadásul a franchise irányító is adott, így aligha lesz hiány top jelöltekből.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
Byron Leftwich hatalmasat szólna.
Kötődés van, az biztos, bár az OC munkája azért kap kritikát rendesen Tampában
Flashy, de vajon ez kell a Jagsnek? Mondjuk nekem is tetszene.
Lawrence megérdemli, mivel már bizonyított! Ja nem.
22 nő beleegyezését?
A lesz beleszolasa es az ő fogja kivalasztani mióta ugyan az, kedves kommentelo társak? Gondolom elmondhatja a véleményét h xy hc-val ugy érzi tudna együtt dolgozni, z-vel meg kicsit kevésbé. Es akkor ez lesz az n+1ik figyelembe vett tényező a hc kivalasztasnal
Szegény lófejű kislány, most rápakoltak még egy púpot… Lassan olyan görnyedt lesz, hogy az lesz a csoda, ha eldobja 10 yardig a lasztit. Ettől függetlenül ez még mindig jobb, mint amit DW-al csináltak. Konkrétan kukába dobták a liga bizonyítottan(!) egyik legjobb QB-ját.
Mégis mi alapján van Lawrence-nek beleszólása? Milyen tapasztalata van ehhez? Kicsit vicces
Gondolom, a színfalak mögött egy kicsit hisztis, hogy 1/1-ként milyen csapatba került, és ott milyen karrier néz ki neki. Valahogy rá kell venni, hogy a kövtkező két évben ne sz*jon bele az egészbe és csak a rookie contract végét várja.
Mégis, milyen kockázata van a dologban? Ha bejön, akkor fasza, ha nem jön be, akkor pikk-pakk lesz új HC, meg GM, meg QB is. Sokkal rosszabbul már nemigen nézhet ki a csapat.
Nem kizárt, hogy ez még meredekebb lejtőre állítja a csapatot.