Connect with us

Interjú

Wéber Gábor: Lehetetlen kihívás volt a vasfüggöny mögött amerikai focilabdát találni!

Wéber Gábor profi autóversenyző, Magyarország legjobb és legismertebb Forma-1-es szakértője, de amit talán nem sokan tudnak róla, hogy már jóval a rendszerváltás előtt szerelmes lett az amerikai futballba. Vele beszéltünk a kezdetekről, a sport- és NFL-imádatáról, a Forma-1 amerikanizációjáról, a 2021-es szezon legjobbjairól és természetesen ő is jósolt a rájátszásra.

Kisgyerek korom óta nézem a Forma-1-et, bizonyos szempontból úgy érzem, hogy ezer éve ismerlek, de csak nemrég tudtam meg, hogy az amerikai futball az egyik kedvenc sportod. Hogy jött ez az autósportok mellé?

Még a ’80-as években, általános iskola végén, gimi elején kezdtem el amerikai focival foglalkozni. A rendszerváltás előtt csak úgy találkoztál a sporttal, ha megnéztél egy amerikai filmet és voltak benne amerikai focisták, de én találtam pár könyvet, amikben benne voltak a szabályok, írtak a csapatokról és arról, hogyan működik egy franchise. Ez egy pici belelátást engedett a dolgokba. Nyilván sokkal kevesebbet tudtam akkor, mint amit ma tudunk, de annál azért többet tudtam, hogy vállvédős magas csávók kőkeményen rohangálnak egymásnak egy bukósisakban.

Aztán a ’90-es évek elején sokadmagammal elkezdtem baseballal foglalkozni. Az egyik alapítótagja vagyok a Magyar Baseball Ligának és az első baseballcsapatnak, a Budapest Islandersnek. Ezt olyan gyerekekkel csináltuk, akik valamilyen szinten kötődtek az amerikai sportokhoz: vagy diplomaták voltak a szülei és ott találkoztak a sporttal, vagy egyszerűen érdekelte őket ez a téma. És nem csak baseballoztunk, hanem touch futballt is játszunk. Sőt vasárnaponként kifejezetten focizni mentünk ki.

Az alighanem rendhagyó látvány lehetett.

Nagyon sok sztorit tudnék arról mesélni, hogy akkoriban mennyit kerestünk amerikai focilabdát. Szerezni egy játékszert Magyarországon vagy a környéken szinte lehetetlen kihívás volt. Hogy mennyit járkáltunk szerte Ausztriában, hogy labdát találjunk! Előbb láttam ausztrál focilabdát, mint amerikait. Persze aztán sikerült szerezni és egy csomó ideig játszottunk vasárnaponként a Margitszigeten baseball helyett.

Később aztán lett amerikai foci is Magyarországon, de olyan szinten nem izgatott, hogy játsszak: az én testfelépítésemmel komoly kihívás lett volna teljes erőből játszani. De ettől függetlenül szerettem, mindig is érdekelt és akkoriban már lehetett látni meccseket NBC-n, a CNBC-n – egy csomó Európában fogható csatornán voltak éjszaka baseball és NFL közvetítések. Rengeteg egyetemei meccset is láttam, Rose Bowlt, Orange Bowlt és társait. Persze baseball volt még az első, de azon keresztül kezdett bevonzani az NFL. Aztán a baseball elmaradt egy idő után, de az amerikai foci megmaradt, ráadásul ugye később be is költözött Magyarországra.

És melyik profi csapatra esett a választásod?

Nyilván egy győztes csapatot könnyebben megszeret az ember, Jets drukkernek nehezebb volt lenni az elmúlt évtizedekben. Abban az időszakban a Bears, a Giants és a Lions is menő volt, aztán ott voltak az olyan csapatok, mint a Cowboys vagy a Dan Marino féle Dolphins. És természetesen a nagy 49ers Joe Montanával és Jerry Rice-szal. Egy ilyen sokszoros bajnok, számtalan rekordot tartó gárda le tudja nyűgözni az embert tinédzserként, így ők lettek a kedvenceim.

Egyébként nem vagyok egy olyan vérmes drukker, aki csak egy csapatnak szurkol és annak is mindenáron. Szeretem a 49erst, de sok más csapatot is szeretek, meg igazából alapból a sportágat szeretem. Vannak olyan csapatok, amik szimpatikusabbak vagy jobban örülök, ha továbbjutnak, de nem haltam volna bele, ha például most a 49ersnek nem sikerül bejutni a playoffba. De így nyilávn érdekesebb nézni a rájátszást.

Azért csak izgultál a Rams elleni sorsdöntő meccsen!

Már a félidő előtt lemondtam róla: 17-3, na ez sem lesz jó semmire. Fel is álltam a tévé elől, aztán csak fél szemmel követtem az eseményeket. 17-17-nél persze visszaültem, majd jött Jimmy Garoppolo második interceptionje valahol a 15 yardosnál. Akkor álltam fel másodszor! Nem hittem, hogy sikerülhet, de végül valahogy mégis továbbment a csapat.

Ha már ennyire benne voltál fiatalon is, nem volt számodra cél, hogy esetleg NFL-meccseket közvetíts?

A Telesportban egy ideig gyakornokként dolgoztam, Hajdú B. Pistával és Faragó Ricsivel gyakorlatilag egy időszakban voltunk ott. Amikor Ricsi felfedezte magának az amerikai focit, mondtam is neki, hogy már egy ideje benne vagyok a témában, de nagyjából egyszerre eszméltünk rá erre a történetre. Ricsi aztán ebben kiteljesedett, engem pedig más irányba vitt el az érdeklődésem. Persze ehhez hozzá kell tennem, hogy engem már ekkor is jobban érdekelt az autósport, ez volt mindig az első számomra.

Forma-1, NFL, MLB – nem egy hagyományos lista.

Én nagyon nagy sportfaló vagyok, rengeteg más sportágat követek és szeretek, és sokat magam is űztem. Az olimpia például egy nagy tobzódás számomra, és nem azért, mert bizonyos sportágat csak akkor nézek, hanem mert viszonylag jól átlátom, hogy mi történik a legtöbb esetében. És az amerikai profi sportágakat is nagyon szerettem, nem csak a focit és a baseballt, de a boxot, a hokit és a kosárlabdát is.

Rengeteg sport tematikájú könyvet vettem: bújtam a könyvesboltokat és kerestem az olyan profi sportágakat leíró könyveket, amik nem nagyon voltak ismertek Magyarországon a ’80-as és ’90-es években. Így jutottam el például a snookerhez is, amit versenyszerűen is csináltam 10 évig itthon és válogatott szinten is. Sok mindenbe belekóstoltam és sok olyan sportágat követek az alapszerelmeim mellett, ami a mainstreamben nem volt benne vagy nem jutott el Magyarországra.

Mindig volt ezeknek a sportoknak egy különös vonzereje gyerekként, már csak azért is, mert a szögesdróton meg a vasfüggönyön túl volt minden. Most meg ott tartunk, hogy amikor nézünk például egy NFL meccset, formációkról beszélünk és arról, hogy a 26. csere mire használható.

Nem azért, de neked hány órából áll egy nap, hogy a Forma-1 mellett kvázi mindenre is van időd?

Nekem ebben az a szépség, hogy úgy ülök le nézni egy bármilyen meccset, hogy megpróbálok kicsit mögé látni a kulisszáknak. De az egyértelmű, hogy nem lehetsz mindenben teljesen naprakész. Nagyon élvezem, hogy Magyarországon van olyan közvetítése az NFL-nek, ami nekem megadja azt a szakmai pluszt, amiért én szeretek nézni egy sportágat. Tehát nem csak egyszerűen magát a játékot vagy az izgalmat élvezem. Anélkül is leülhetsz meccset nézni, hogy tisztában vagy a szabályokkal, aztán ha nyer a csapatod, örülsz. De sokkal jobb úgy megnézni egy meccset, hogy érted, mi van egy támadás, egy hiba, egy betli vagy egy sikerszéria mögött, miért működik vagy miért nem működik valami. És minél többet értesz belőle, annál inkább beszippant.

Viszont bármennyire is szeretem, nem nézek meg mindig minden meccset, pláne amikor még az F1-es szezon is tart, de azért így is képben vagyok az erőviszonyokkal, a fontosabb statisztikákkal. November végétől váltok át rá igazán: nekem ez egy tipikusan téli szórakozás, ekkortól vagyok igazán benne. Nyilván figyelem az átigazolásokat, a draftokat is, néha még pár egyetemi meccset is megnézek, de az már nagyon hardcore. Huszonévesen azért egyszerűbb volt, fiatalon nagyon szívtam magamba mindent. Akkor még komolyabban követtem az NBA-t és a NHL-t is, de idővel egyre kevésbé. Azért még mindig képben vagyok sok mindennel, nem nagyon lehetne megvezetni azzal, hogy például melyik csapatot hogy hívják, és a mai napig, ha jó meccs van, akkor le tudok ülni és megnézni.

Ha nem a 49ers, akkor mely csapatok meccsét nézed szívesen?

Meglepően hangozhat, de a Seahawks az egyik felnőttkori kedvencem. Furán jön ki, véletlenül alakult így, de a Seahawks és a 49ers a két kedvencem. Kedvelem a Ravenst, a Saintst és a Packerst is – ahogy mondtam is, hogy nem vagyok egy megszállott egycsapatos szurkoló. És ez minden sportra jellemző rám. Ha van például egy olyan gárda, amit annyira nem kedvelek, de épp nagyon jól teljesít, arra is tudok csettinteni egyet.

És melyek azok a csapatok, amelyekkel annyira nem szimpatizálsz?

Például a Patriotsszal. Nem azért, mert bármi bajom lenne velük – egyszerűen úgy éreztem, hogy itthon a rajongók túlnyomó többségben – egyfajta divatból – a Patsnek szurkolnak. Én meg inkább az a típus vagyok, aki inkább az underdognak szurkol. Szeretem, amikor a kisebb tud valami váratlant mutatni – van ebben egy ilyen “feel good” sztori, hogy valaki megcsinálja a csodát. Annak idején például nagyon bántam, hogy a Panthersnek nem jött össze a Super Bowl, minden pénzemet rátettem volna, hogy nyernek.

Hasonló élményed lehetett azért 49ersesként is.

Igazából ilyen lájtos vagy hőskori 49erses vagyok. Nyilván nagyon bántam, hogy a Colin Keapernick féle csapat nem nyerte meg a Super Bowlt, meg azt, hogy ennyire elvette az eszét minden más, ami nem az amerikai foci. Pedig sokkal jobban hittem benne, mint Jimmy Garoppolóban valaha is. Eleve nagyon bírom a sokat futó, kreatív és kiszámíthatatlan irányítókat. Ez nekem ilyen non plus ultra, hogy egy irányító ne csak dobjon, hanem fusson is, ezáltal igazán kiismerhetetlen legyen.

Akkor felteszem, tetszett a Trey Lance-húzás.

Garoppolo nem egy rossz QB, de nincs meg benne az a – nem is tudom – átütő erő, a győztesek szerencséje, ami az elit irányítókban igen. Lehet, hogy ez csak egy rossz karma nála, de egyszer nagyon jó dobásai vannak, máskor meg teljesen kiszámíthatatlan idétlenségei. Emiatt nehezen tudom úgy igazán szeretni. Kaepernickben ezt nem éreztem és ezért bántam annyira annak a csapatnak a széthullását. Lance-t egyelőre nem láttuk annyit játszani, hogy azt mondhatnám, benne megvan az az extra, de amúgy kifejezetten érdekesnek tűnik a projekt és várom, hogy kiderüljön, mi lesz belőle.

Látva például Mac Jones játékát és hogy sokáig hozzátok jósolták, jobban örültél volna, ha végül ő lesz a befutó?

A döntéseim nagy részében, akár sportban, akár üzletileg, hajlamos vagyok a kalkulált kockázatot bevállalni. Ha én lennék menedzser vagy edző, legyen szó bármelyik sportágról, hamarabb választanám az extra potenciált, mint a “menjünk a biztosra” játékost, akiről tudjuk, hogy nem szól majd nagyot, de nagy baj sem lesz vele.

Ha már ennyi amerikai sport szóba került, akkor jól sejtem, hogy a Forma-1-ben sem zavar a sportág amerikanizációja? Az amerikai Liberty érkezése óta azért fel lehet fedezni néhány hasonlóságot: statisztikák, fizetési plafon és társaik.

Az eddigiek alapján nem meglepő, hogy engem ezek annyira nem zavarnak. Anno még Commodore-on játszottam amerikai focit és baseballt az öcsémmel, tényleg komolyan rá voltunk csavarodva a kezdetektől, így nekem nincs bajom vele – Amerikában ez a sok show a sporttal együtt jár. 

Budapest 2019.06.30. A Formai 1 Osztrák nagydíjának közvetítése az M4 Sort stúdiójából.
Wéber Gábor (balra) kommentátor és Michelisz Norbert autóversenyző szakértő.

És igen, a Liberty amint megszerezte a közvetítési jogokat, úgy volt vele: ha már van egy baromi jó portékánk, ami iszonyú sokat ér, akkor miért ne hoznánk ki belőle a legtöbbet? Mert hiába próbálják sokan mindenáron tagadni, a Forma-1 még mindig a világ egyik legismertebb sportága, aminek félmilliárd egyedi nézője van, és ez a szám nem úgy jön ki, hogy a 22 futam alatt összeadjuk az összes nézőt. Egy globális sportágról van szó, amit a világ minden szegletében ismernek és egy kezeden meg tudod számolni, hány ilyen van még. Azért még mindig összerakja a kezét minden hirdető, amikor ennyi embert elér világszerte.

Nyilván amerikaiakról van szó, akik amerikai módon próbálják kihozni a legtöbbet, de ez nem a sport szakmai részét érinti, hanem a marketinget. Bernie Ecclestone-nak az utolsó pillanatig csak egy öt fős irodája volt Londonban, tehát gondolhatod, hogy ennyiből mit lehetett kihozni. Nem volt semmi marketing, mindent tiltott, ami YouTube vagy közösségi média. Ő egy módszert ismert: megkeresni a rolexes milliárdos vállalkozókat, amivel ugyan gazdaggá tett Ron Denniseket és Frank Williamseket, de nem látta, hogy ez a rendszer egyre kevésbé működőképes. És igen, az 50-60 éve F1-es rajongónak ez a rengeteg újítás majomkodásnak tűnik sok szempontból, de nem őket kell megszólítani, hanem az utánpótlást.

A fiatalokat a saját nyelvükön kell megszólítani. Ezért volt zseniális a Drive to Survive, ami olyan, mint a Hard Knocks –bármennyire amerikanizált, bármenyire túlmesélt történetekkel meg olyan dramaturgiával dolgozik, ami néha kicsavarja a valóságot, ha szereted a Forma-1-et, akkor érdekes lesz számodra. Rengeteg apró, de új információt kapsz, betekintést nyersz a kulisszák mögé. Ha a Liberty nem veszi meg az F1-et, akkor a mezőnyből 3-4 csapat biztos tönkremegy a Covid-miatt, és vagy nem lenne ma már Forma-1, vagy nem olyan formában, ahogy azt megszoktuk.

Ez az amerikanizáció nem teheti népszerűbbé az NFL-t az európaiak szemében? Végtére is, ha ezt elfogadják, akkor az amerikai focit is egyszerűbb lenne. 

Nem hiszem. Annyira máshogy gondolkodunk és másban szocializálódtunk sport szempontból Európában, hogy az a fajta mentalitás egyszerűen nem jön át. Nemrég voltam például egy sportkonferencián harmadmagammal és a VAR-ról volt szó. Aztán jött egy kérdés egy nálam fiatalabb nézőtől, hogy mennyire rossz az a meccsenkénti pár megszakítás, hogy ez mennyire nem illik a hagyományokba. Mondtam neki, hogy Amerikában ez teljesen normális: mindenki tudja, mikor kell figyelni és mikor lehet elmenni például egy sörért vagy a vécére. Amikor figyelni kell, akkor mindenki figyel, a szünetekben pedig van egy kis társadalmi érintkezés. Európában nem így van, ha lemaradsz a gólról, akkor így jártál, a stadionban nincs ismétlés. Nem ördögtől való a visszanézés, ha az eredmény úgy korrekt. Hányszor videóznak az NFL-ben negyed órán keresztül a New York-i központtal, mert pont egyik kameraállásból sem lehetett jól látni, mi történt.

Egyszerűen társadalmilag szerintem soha nem leszünk ott, hogy amerikai szemmel nézzük a sportokat, és emiatt hirtelen senki nem fog a fociról átváltani az NFL-re. Azt el tudom képzelni, hogy aki olyan beállítottságú, mint te vagy én, az mindkettőt elkezdi követni, de hogy nem veszi át akárcsak a kosárlabda vagy a kézilabda helyét, az valószínűnek tűnik.  

Térjünk vissza még egy kicsit az NFL-re: vége van az alapszakasznak, mi az FK-n már kiosztottuk a legjobbaknak járó díjakat. Te kiket díjaznál?

Szerintem tök hülyeséget fogok mondani, de például az év edzője díjat én annak adnám, aki a várakozásokon felül teljesített a csapatával. Ha egy csapat ritkán jut a rájátszásba, de most sikerült, akkor arról alighanem az edző is tehet, így én ezt Zac Taylornak adnám, aki bevitte a Bengalst a PO-ba. Nem ő az egyértelmű választás, de azok unalmasak. A legértékesebb játékos kérdése elég nehéz, mert szinte mindig irányító kapja, így hiába van ott Cooper Kupp, aki elképesztően játszott, neki csak az év támadója marad. Az MVP nálam így Aaron Rodgers. Nyilván megkaphatná Tom Brady is, de szerintem a Packers idén megnyeri a bajnokságot, nagyon erős most Rodgersszel, és ő tényleg az a kaliber, akinek kijárna még egy bajnoki cím. Ha F1-eshez kellene hasonlítanom, akkor ő az NFL Fernando Alonsója! 

Ami a legjobb védőt illeti: szerintem nem fogsz meglepődni az eddigi beszélgetésünk alapján, hogy én nem TJ Wattnak adnám. A sack egy fontos dolog, de magamhoz hűen a kreativitást és a sokoldalúságot díjazom nemcsak egy irányítóban, de egy védőben is, így Micah Parsons nemcsak az év újonc védője nálam, de abszolút értelemben is ő volt a legjobb. A legjobb újonc támadó pedig Ja’Marr Chase: amennyit láttam belőle és így utólag összerakva a puzzle darabkákat, ő jut először az eszembe.

És a végére a legjobb! Íme, mit vár Wéber Gabi a rájátszásban:

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!