A Bengalsszal Super Bowlig jutó Ricardo Allen bejelentette a visszavonulását. A még mindig csak 30 éves safetynek nem volt élő szerződése, így a döntése sem neki, sem a csapatnak nem jár anyagi következményekkel.
Allen 2014-ben a Falcons ötödik körös pickje volt. Már újoncként 839 snapen volt pályán, az ezt követő két évben stabil kezdőnek számított és nem is játszott rosszul, futás ellen és coverage-ben is átlag feletti teljesítményt nyújtott. A következő szezonban aztán megsérült, majd ezt követően már nem tudta hozni a korábbi formáját. A 2020-as idény végén a Falcons nem hosszabbított vele, és mivel nem volt jó piaca, jobb híján aláírt a Begnalshoz cserének.
Karrierje során tehát két Super Bowlba jutó csapatnak is a tagja volt, de egyszer sem hagyhatta el boldogan a pályán. A Patriots ellen 25 pontos hátrányból kapott ki a Falcons és a Cincinnati tagjaként is a negyedik negyedben úszott el a bajnoki cím. A karrierjét így két bajnoki második hellyel, 355 tackle-lel, 26 leütött passzal, 11 INT-vel és egy sackkel fejezi be.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
- Hosszabbítás Nashville-ben, meglepetés Pittsburgh-ben, pontzuhatag New Orleansban
- Visszavágott a 49ers és Jordan Love is, a Texans nyerte a hét legfontosabb meccsét
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
Legutóbbi hozzászólások