A Dolphinstól idén elküldött Brian Flores jelenleg épp perli a ligát és a csapatok egy részét, de ez nem tántorította el a Steelerst attól, hogy alkalmazza a korábbi főedzőt. Flores senior asszisztensként a védelemmel, illetve a linebacker sorral fog foglalkozni, írja több forrás.
Ha volt csapat, amitől számítani lehetett erre, az a Steelers, hisz a pittsburgh-i franchise korábbi tulajdonosa, Art Rooney találta ki a Rooney szabályt (amelynek célja a kisebbségi edzők esélyegyenlőségének megteremtése). Emellett a csapatot 2007 óta irányító színes bőrű Mike Tomlin nagy tisztelője Floresnak és ő maga is gyakran kikelt már a kisebbségi edzők jogaiért, így adta magát ez a párosítás.
És ha eltekintünk a politikai és marketing részétől a dolognak, akkor is jól járt a Steelers. Flores a liga egyik legjobb védőkoordinátora, a csapat védelmére és linebacker-sorára pedig nagyon ráfér az erősítés. Az persze nyilvánvaló, hogy Flores túlképzett erre a pozícióra.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások