Connect with us

Hír

DK Metcalf komolyan gondolja, hogy ott lesz a következő olimpián

DK Metcalf tavaly megpróbálkozott az olimpiai válogatón 100 méteres síkfutás versenyszámban, és a 10.36 másodperces ideje amúgy elég szép, de utolsó helyen végzett a futamában és nem tudta megütni a 10.05 másodperces automatikus kvalifikációs időt, így nem lehetett ott Tokióban. Azonban kitűzte magának a következő célt és a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon szeretne szerepelni.

Most mondjuk sok mindent nem tud csinálni a 24 éves elkapó, hiszen sérülésből lábadozik, úgyhogy a sétálás sem egyszerű, nem hogy a futás. Azonban a következő holtszezonokban erre is fog edzeni.

“Most rögzítve van a lábam, szóval nem tudok sok mindent csinálni. De jövőre ismét elkezdek edzeni a holtszezonban a 100 méteres sprintre, vagy a 60 méteresre, még meglátom. Aztán 2024-ben ismét találkozunk. Nem csak úgy futok hobbiból, azt tudom csinálni egy sima pályán is, én az Olimpiára akarok kijutni. És sikerülni is fog.”

– mondta Metcalf a Bleacher Reportnak.

Ha a holtszezonban ráfekszik erre a fajta edzésre, akkor minden bizonnyal tud majd javítani az idején, de azért az Olimpia talán így is távoli lehet számára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!