A Browns több forrás szerint is megegyezett Jack Conklinnal egy szerződésmódosításról, ami lényegében fizetéscsökkentés. Ennek értelmében a right tackle 12 millió dolláros nem garantált fizetéséből 8 milliót garantálttá, a maradék 4 milliót pedig ösztönzőkké alakítják, így a falember cap hitje 4 millió dollárral csökken 2022-ben (amennyiben ezeket sikerül elérni, úgy az ösztönzők a jövő évi sapkát fogják terhelni).
Conklin a Titans 1/8-asa volt még 2016-ban. Abszolút top teljesítményt nyújtott Tennessee-ben, de a megtartására már nem volt pénze a csapatnak, így a remek RT 2020-ban 3 évre 42 millió dollárért aláírt a Brownshoz. A szerződéséből tehát már csak egy év volt hátra, ezt alakította át a csapat.
A fent említett ösztönzők játékidőhöz kötöttek és akkor kapja meg Conklin a teljes összeget, ha legalább a snapek 75 százalékán pályára lép. Tavaly ez nem sikerült, sérülések miatt mindössze hét meccsen lépett pályára, illetve 2020-ban is volt egy kisebb sérülése, így érthető, hogy a játékidőhöz kötötte a kifizetést a Browns.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney