Korábban Joe Montana azt nyilatkozta, hogy a 49ersnek még egy évig ki kell tartania Jimmy Garoppolo mellett, ugyanis az 1/3-as Trey Lance még nem áll készen a kezdő pozícióra. Erre utal Adam Schefter riportja aki, akinek az információi alapján a csapat ugyan elégedett a fiatal játékos fejlődésével, de még fejlődnie kell, így nem vehetjük biztosra, hogy Garoppolo távozik.
Mindez annyira nem meglepő. Hiába volt Jimmy Garoppolo borzalmas a rájátszásban, így sem kapott egyetlen snapet sem az újonc irányító, az alapszakaszban pedig semmi extrát nem mutatott a kezdő QB sérülése után (igaz, nem is volt rá sok lehetősége).
Ezzel együtt minimum furcsa lenne, ha a fizetési plafont 11 millió dollárral túllépő 49ers nem próbálná meg értékesíteni Jimmy G-t és a 26,9 millió dolláros szerződését. Nagy valószínűséggel ez csak a 49ers taktikája Garoppolo árának magasan tartásához.
Legfrissebb cikkeink
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Az egy rossz vicc lenne, ha egy olyan fickóért adtak volna ki három első kört a 49ersiek, akire a második évében sem merik rábízni a csapatot…
Én ezt még el tudnám fogadni, DE… Olcsóbban nem lehetne szerezni egy évre egy elfogadható QB-t? Én ezt kamunak érzem és a cikk végét érzem igaznak, fel akarják verni kicsit az árát hogy ne 3-4. kör legyen az, hanem mondjuk egy második kör.
Ezt nem lehet elfogadni. Egy 1/3-as akiért adsz 3 első kört ha nem áll készen a második évére akkor elzavarni mindenkit. Az ő fejlődését kellett volna előtérbe helyezni, nem Jimmy bohóckodásához asszisztálni.
Lehet, hogy rossz, de mi azért tudnánk rajta röhögni.
Nem értem, hogy miért gondolja itt mindenki, hogy egy újonc irányitónak egyből a kezdőben a helye. Hány korán kiválasztott irányító volt akit egyből a kezdőbe raktak, és oltári nagy bust lett. Lance-ről már a draft előtt is tudták, hogy kiforratlan játékos.
“Hiába volt Jimmy Garoppolo borzalmas a rájátszásban” – Igaz, de Kyle Shanahan nem csak nem segítette, hanem nehezíti a dolgát. Persze lehet jogosan nem bízik benne, de nem varrnám Garoppolo nyakába az egészet
Montana mennyire számít autenikus forrásnak?
Akkor inkább jöjjön Brady papa