A Baltimore Ravens hosszabbított a safety Tony Jeffersonnal – jelentette be a csapat. A 30 éves játékost decemberben igazolta le a gárda a gyakorlócsapatba, majd a sok sérülés miatt azonnal be is vetették, négy meccsen 18 tackle-t jegyzett és a speciális egységben is szerepet kapott.
Jefferson korábban is tagja volt a Ravensnek, 2017 és 2019 között játszott Baltimore-ban, azonban 2019-ben elszakadt a térdszalagja, így a teljes 2020-as évet is kihagyta. Tavaly tért vissza, előbb a 49ersben lépett pályára két meccsen, majd később került a Ravenshez. Olyan sok hozzáadott értéke már nincsen, mint fénykorában, de cserének a veterán tapasztalatával kiváló.
Mindeközben a Houston Texans is hosszabbított egy évre a lejáró szerződésű linebacker Tae Davisszel – jelentette be a játékos ügynöke. A 25 éves, korábbi draftolatlan játékos (aki korábban megfordult a Giants és a Browns színeiben is) az egész tavalyi évet sérültlistán töltötte, de a jelek szerint Houstonban bíznak benne.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját