A csapatok rákanyarodtak a holtszezonra, aminek első állomása a lejáró szerződésű szabadügynökökről való döntés, azaz hogy hosszabbítanak-e velük vagy engedik őket elmenni. Emellett persze kivágásokra is sor kerül a következő két-három hétben, szóval eléggé képlékeny még a helyzet, de megnézhetjük, hogy jelen állás szerint mennyire maradnak egyben a csapatok, azaz a tavalyi snapek hány százalékát tartják meg 2022-re.
Ezt Sam Hoppen szedte össze egy grafikára, amit itt láthattok:
A legjobban tehát a Bills áll, hiszen a második legtöbb támadósnapet és a negyedik legtöbb védősnapet át tudja menteni a következő idényre is. Támadóoldalon az Eagles marad egyben leginkább, de a Raiders és a Browns sem panaszkodhat. A védőknél jelen állás szerint a Giants, a Cardinals és a Commanders maradhat együtt leginkább, bár előbbinél például nagyobb változások is jöhetnek még.
A legrosszabbul a Buccaneers és a Texans áll, náluk elég sok a lejáró szerződésű játékos. Támadóoldalon a Bucs mellett a Bears, a Giants és a Titans áll a legrosszabbul, védőoldalon pedig a Texans mellett a Chiefs és a Falcons.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Ez nagyon jól osszeszedi és ad egy átfogó képet a nagy egészről. DE, nem mindegy,h kik mennek el (pl. egy Von Miller jobban fog hiányozni, mint egy másik védő, hiába van ugyanannyi snap számmal benne a diagramban), és nem mindegy melyik csapat milyen Cap Space-szel rendelkezik, tehát ki hogyan tud mahinálni egy esetleges új szerződéssel.
Ezeket a táblázatokat nem lehet nagyíthatóvá tenni?Telefonon alig látható belőlük vmi.
Ez alapján a Packers van a legnagyobb szarban.
Örülök neki hogy egyben marad a csapat, ugye évek óta nyerjük sorban a Lombardikat
Ja várj