A Houston Texans dedikáltan értékesíteni szeretné Deshaun Watsont, vannak is iránta érdeklődők, viszont egyelőre nem halad az irányító szexuális zaklatásos polgári pere. A 22 nő között ugyanis még mindig van olyan, aki nem tett vallomást, és mivel ez nem büntetőügyi eljárás, így kvázi bármeddig elhúzódhat az ügy – Aaron Wilson információ szerint még csak megközelítőleg sincs konkrét céldátum az ügy lezárásához.
Amíg az ügy meg nem oldódik (és lehetőleg úgy, hogy tisztázzák Watsont), egyetlen csapat sem fog az irányítóért első körös pickeket áldozni. Ráadásul lassan Watsonnak is sürgős lesz, ugyanis az idei fizetése 35 millió dollár, amit már biztosan nem fog kifizetni neki a Texans láblógatásért – nem egy olyan jogi lehetősége van a csapatnak, amivel kvázi fizetetlen szabadságra küldi az irányítót. Sőt, ha nagyon keménykedni akar a franchise, akkor az előre kifizetett 16,2 millió dolláros aláírási bónuszt is megpróbálhatja visszaszerezni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
Legutóbbi hozzászólások