Baker Mayfield napjai meg vannak számlálva Clevelandben, hiszen a Browns megszerezte Deshaun Watsont, Mayfield pedig már az érdeklődés hallatára cserét kért a csapattól. Ő állítólag a Coltshoz szeretett volna menni, de az indianapolisiak közben már megszerezték Matt Ryant, így nem sok lehetősége maradt a korábbi 1/1-es QB-nak.
A Colts mellett a Seahawks sem lenne ellenére Mayfieldnek (akinek egyébként hivatalosan nincs beleszólása abba, hová cserélik), ellenben a Panthershöz nem szívesen menne. Jó hír számára, hogy a Panthers sem szeretné őt megszerezni, így egy ilyen csere nem fog megtörténni – írja Aaron Wilson.
Pedig érdekes lenne a Mayfield, Sam Darnold duó, mint ugyanazon draft két top3-as választottja, ráadásul mindketten a közel $20 milliós ötödik éves opciójukon. De erre nem fog sor kerülni, a Panthers a hírek szerint inkább az irányító prospectekkel van elfoglalva és Malik Willist, illetve Kenny Pickettet vizsgálja azok után, hogy nem sikerült egy veteránt szerezniük.
Mayfieldnek így nem maradt sok opciója, nagyjából a Seahawks és senki más. Így pedig nem számíthat túl jó ellenértékre a Browns, könnyen lehet hogy csak egy harmadik napos pickért tudják elcserélni – sőt állítólag volt olyan csapat, amely picket kért volna Mayfield mellé, hogy átvegye a szerződését.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Gyere a Houstonba :D
Pár hete még hatalmas irányítóhiány volt, sok reménytelen csapattal. Most meg hirtelen már lassan a padra se kell egy kezdő QB… :D
A hülyék elfogytak…
Ha olcsó lesz megszerezni, megéri a megéri sólymoknak, nem? van rá pénzük hogy állják a fizut?
Ha megszerzed, akkor kéne neki adni egy szerződést. Olyan 35+ millióst. Biztos, hogy akarjátok azt? :)
Nem mintha bármelyikük is olyan nagyon válogathatna, de így igazságos