Connect with us

Szabadügynök

A piac első napjának legnagyobb nyertesei és vesztesei

Ugyan a szabadügynökpiac hivatalosan nem nyitott még ki, az úgynevezett tampering, azaz tárgyalási időszak megkezdődött magyar idő szerint hétfőn délután 5 órakor. Ez pedig azt jelenti, hogy sok üzlet megkötetett az utóbbi fél napban, még ha hivatalosan nem is lehet bejelenteni őket szerda este 21 óráig. Így pedig máris vannak nyertesek és vesztesek, amiket össze is szedtünk gyorsan. 

Természetesen még lehet javítani vagy rontani a következő napokban, a mostani összeállítás szigorúan a piac első napjára vonatkozik.

Nyertesek

Los Angeles Chargers

A piac első napjának a legnagyobb (és úgy istenigazából az egyetlen igazi) nyertes csapata a Chargers. A franchise elsődleges feladata az volt a holtszezonra, hogy a védelmet megerősítse, kezdve a futás elleni védekezéssel, de kellett egy minőségi corner is. Na hát érkezett Khalil Mack még a piac előtt, akivel a pass rush és a futás elleni védelem is javult, aztán tegnap még tovább erősödött a defense, nem is akárhogy. JC Jackson szerintem egyértelműen áron alul írt alá, még ha a szerződés struktúrája játékosbarát is, de egyáltalán nem panaszkodhat a Chargers, sőt. Egy top cornerback, aki mellé a turnovereket is szállítja, hatalmas upgrade lesz ez a secondaryben.

És akkor ott volt a belső védőfal kérdése, ami égető volt és a csapat legnagyobb problémája. Brandon Staley kevés emberrel akar védekezni a futás ellen, ehhez pedig az kell, hogy aki ott van a fal közepén, az lehetőleg másfél lyukat betömjön. Az eddigi emberállomány erre alkalmatlan volt, most viszont érkezett Staley korábbi csapatából Sebastian Joseph-Day, akinek épp ez a specialitása, a Ramsben is ezzel emelkedett ki és ezért volt olyan fontos tagja a frontnak. Az ő jelenléte azt jelentheti, hogy nyugodtabban rakhat eggyel több embert coverage-be Staley és nem kell azon aggódnia, hogy futásonként 6-7 yardot tesznek meg ellene. Ráadásul túl sem kellett fizetnie Joseph-Dayt, és még Austin Johnson is érkezett mellé mélységnek és futó downokra. Más csapatnál nem lenne ez ilyen fontos, de ebben a védekezési sémában óriási jelentősége van ennek a posztnak.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Már eddig is teljes gőzzel vezettem a Chargers bandwagont (ezeket a sorokat is egy Herbert-pólóban írom), ezek után meg aztán tényleg nincs megállás. Tavaly a borzasztó védelem fogta vissza a gárdát, idén ez nem lesz így és óriási javulás várható az egységtől – az offense Justin Herberttel meg így is top5-ös volt EPA meg a legtöbb advanced statisztika szerint.

Joe Burrow

Nagyon trendi az a filozófia – amivel én is egyetértek –, hogy a támadófaladnak nem kell feltétlen sok poszton elitnek lennie passzblokkolásban, elég ha egyik helyen sincs óriási átjáróház. Na hát a Bengalsnál legalább két, de talán inkább három ilyen poszt is volt eddig a falban, most azonban érkezett két játékos, akik ettől megmentik a korábbi 1/1-es irányítót. Alex Cappa és Ted Karras sem egy top játékos, még tán az átlag kezdőt sem érik el, de egyik sem olyan rossz, mint Adeniji meg Carmen voltak például tavaly. Nem mondom, hogy haláli nyugalommal állhat majd Burrow a fal mögött, de a rájátszásban látott nagyon gyors labdaeleresztéshez képest több ideje lesz, ami több mindent megnyit majd a támadósorban még a jobb csapatok ellen is. Kelleni fog még egy right tackle, és lehetne fejleszteni a center posztot is, de ez már azért nem néz ki rosszul.

Christian Kirk

A Jaguars szemszögéből írok lentebb bővebben, itt elég annyi, hogy egy teljesen középszerű WR2, vagy egy valamennyire átlag feletti slot elkapó kapott egy top10-es fizetést. Nézhetjük ezt akár négy év $72 millióval, akár két év $39 millióval, ez egy nagyon jó üzlet Kirknek. Nagyon meglepne, ha felérne ehhez az árcédulához, én már a jósolt $14 milliót is soknak tartottam (négy év alatt négy darab 100+ yardos meccsel), nem hogy ezt a 18-at.

Tampa Bay Buccaneers

Már csak azzal a nyertesek közé kerülnének, hogy Tom Brady visszatért, hiszen nem kell aggódni a QB-kérdésen és rámehetnek még egy SB-runra ahelyett, hogy kitalálnák, hogyan tovább. Brady visszatérése pedig hozta magával a center Ryan Jensen újraigazolását is, akit egyébként nem tudott volna megtartani a csapat (csak olyan jövőbeli áldozatokkal, amit nem lett volna érdemes meghozni). Emellé jön, hogy a piac második legjobb cornere, az eddig is Tampában játszó Carlton Davis ugyanúgy áron alul írt alá, mint JC Jackson fentebb – ez talán nem Bradynek, hanem inkább a meglepő CB-piacnak köszönhető, de igazából mindegy is.

Közép-európai szurkolók

Kyle Trask helyett Tom Bradyt lehet nézni Münchenben, az elég nagy upgrade.

Vesztesek

Jacksonville Jaguars

Mondjatok nekem ebben a felsorolásban egy jó üzletet:

  • Brandon Scherff, G (3 év $49,5M)
  • Christian Kirk, WR (4 év $72M)
  • Foyesade Oluokun, LB (3 év $45M)
  • Folorunso Fatukasi, iDL (3 év $30M)
  • Evan Engram, TE (1 év $9M)
  • Zay Jones, WR (3 év $24M)

Én nem igazán tudok.

Még Scherffre lehet leginkább rámondani, mert ő legalább tényleg egy top játékos és ennek megfelelően kapott rekordszerződést, ráadásul erősíteni is kellett a támadófalat. De ott van nála a kockázat, hogy 30 éves elmúlt és 22 meccset hagyott ki az utóbbi négy évben. Kirk tök jól illeszkedhet ebbe a támadósorba, de masszív túlfizetés ez az évi 18 millió. És persze, viszonylag normális keretek közt ki lehet lépni belőle két év után (bár a $10M halott pénz akkor sem szép), de akkor meg két évre fizettél neki 39 milliót, amit három évre kellett volna kapnia, szóval ettől még nem lesz jobb üzlet. És ha már elkapó, inkább egy igazi WR1-et próbálnék meg hozni, nem még egy WR2-t, sőt Kirknek nem is ment a szélen, szóval leginkább egy slot elkapó, ami miatt meg Laviska Shenaultot lehet majd elküldeni.

Zay Jones helyett meg bármikor találnak a drafton egy elkapót tizedennyiért, szóval az full felesleges pénzszórás. Engrammel kisebb bajom van, mint mondjuk Józsinak, meg kellett egy elkapni tudó tight end, de attól még ez drága volt neki, és csak az atletikus potenciálját fizetik meg, nem a tényleges mutatott játékát.

A két védőt egyébként nagyon bírom játékstílusra, meg fiatalok is, ami mindenképp pozitív. A Fatukasi szerződés önmagában tekinthető korrektnek, mert egy jó futás elleni védő (bár Joseph-Day jobb játékos és olcsóbb volt), de nem biztos, hogy erre kell költeni a sok pénzt – de ezzel még kisebb bajom van. Oluokun 15 milliója viszont masszív túlfizetés, ráadásul ott van Myles Jack is évi 14,25 milliós fizuval, és tök jó, hogy lesz két jó linebackere a csapatnak, de mennyi értelme van erre a posztra évi majdnem $30 milliót elkölteni? Költői kérdés, de azért megválaszolom: nem sok.

És persze egy rossz csapatnak, mint a Jaguars, valószínűleg túl kell fizetnie a szabadügynököket, hogy őket válasszák, ezt is megértem. De akkor is ott van a másik kérdés: biztos ezekre a posztokra kell ilyen sokat költeni? Guard, slot elkapó, tight end, futás elleni védőfalember, linebacker – mindegyik a pozíciós érték skála vége felé található (mondjuk legalább az első körös futó mellé jól illenek az elképzelésbe).

Seattle Seahawks

A Seahawksnak mi a terve? Egyelőre nem igazán látom, ami még nem feltétlen baj, mert hosszú még a holtszezon, de az első napos tevékenység furcsa volt. Mert oké, Quandre Diggs nem egy rossz safety, az öltözőben is szeretik, de az utolsó fordulóban komoly sérülést szenvedett és annyira azért nem jó, hogy top7-es fizetést kapjon. Pláne úgy, hogy ott van Jamal Adams is a poszton (oké, teljesen más szerepet töltenek be, de akkor is), kettejüknek pedig bő $30 milliót fizetnek évente, ami nem épp jó erőforrás-allokáció.

Ennél is sokkal érthetetlenebb volt Will Dissly szerződése, aki évi $8 milliót kapott úgy, hogy csak második számú lesz Fant mögött és amúgy sem egy jó játékos, folyton sérült és nem szerzett 300 yardnál többet soha. Tehát akkor a safety mellett a tight endekbe is nagy erőforrást fektetünk, ami szuper, csak közben hatalmas lyukak tátonganak irányító, támadófal, pass rusher és cornerback posztokon, amik kicsit fontosabbak. És igen, lehet ezeket még javítani a következő napokban, de fogynak a lehetőségek és az erőforrások is. Ha nem most akar nyerni a Seahawks és inkább újjáépíteni kezdene, az is rendben van, de azt sem így kell.

Tua Tagovailoa

Közel sincs lefutva ez a történet, de egyelőre Tua nem örülhet. Egyrészt megkapta maga mögé Teddy Bridgewatert cserének, aki így a liga legjobb backupja lesz minden bizonnyal, ez pedig azért a kezdőnek sosem jó hír és nem feltétlen a mérhetetlen bizalmat mutatja a vezetőség részéről. A nagyobb probléma viszont az, hogy nem erősített a támadófalba semmit a Dolphins. Erre mondom, hogy nincs lefutva a dolog, mert ha megszerzik mondjuk Terron Armsteadet meg James Danielst, akkor egyből átkerülhet akár a nyertesek közé is, de rohamosan fogynak a lehetőségek. Ráadásul a Dolphinsnak nem biztos, hogy a közepes embereket kell itt megcéloznia, hiszen létszámra megvannak, csak minőségre nem.

Nem teljesen Tua, de ha már Miami: Cedric Wilson egy jó kis játékos, 3-4. számúnak használható, de erre kell 7 milliókat ellőni? A drafton a 3-5. kör közt el lehet lőni egy picket erre és tizedennyiért hozhatna hasonló játékot az újonc is.

Chicago Bears

A Bears nem csinált sok mindent, de nálam az egyetlen igazolásuk bekerült az 5 legrosszabb közé. Larry Ogunjobi ugyanis nem egy jó védőfalember, erre kapott évi bő $13 milliót, miközben elengedik Akiem Hickst, Eddie Goldmant és Bilal Nicholst, akik szerintem mindhárman jobb játékosok. Azt el tudom fogadni, hogy az új rendszerbe kevésbé illettek, de akkor sem így kellett volna kicserélni őket. Ogunjobi egyébként azért kap ennyi pénzt, mert néha megvillan és van pár tényleg gyönyörű snapje pass rushban, a probléma csak az, hogy kevés ilyen van és nagyrészt teljesen súlytalan, futás ellen meg aztán pláne.

Megkockáztatom, hogy lehetett volna két játékost hozni ennyiért, amivel jobban járt volna a csapat. Szóval ez az egész védőfal elengedés, új igazolás nagyon rossz ötlet szerintem, abban a tekintetben meg aztán főleg, hogy az offense romokban és inkább oda kéne erőforrásokat allokálni és segíteni Justin Fieldset. A fal nagyon rosszul néz ki és elkapó is csak egy használható van a keretben, szóval rá kellene kapcsolni erre a részre – amire még van lehetőségük, szóval lehet még javítani.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!